Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

MAI SZEX

Minden, ami erotikus történet, erotikus képregény, ha egy kis élvezetre vágysz, nálunk biztosan megtalálod!

Partnerek

SZEXPONT.png

ERETT.png

MAISUNA.png

ELIT.png

Ajánló

Utolsó kommentek

  • Kriszxxx: Jó kis történet. :) (2014.04.06. 20:43) Régen látott barátnőm....
  • Mágikus Laura: nem vagyok egy leszbikus fan,de ez egy izgató történet!!!! (2014.01.27. 17:06) A bilincs
  • Mágikus Laura: a készülődés,aztán az élvezet és a mozi együtt,ami egy estét teljessé tesz:) (2014.01.27. 17:06) Édes sokas
  • kicscsávók: Na jó, de egy fotó akkor is jó lett volna :) (2013.10.18. 13:51) Szexi nyaralás
  • Muhammad Balfas: @Kimi1: Ja, a lényeg lemaradt. Sehol egy sunafotó... (2013.10.18. 12:50) Szexi nyaralás
  • Utolsó 20

MAI SUNA

Nincs megjeleníthető elem

Forever Young 7. rész

sztone 2015.01.06. 20:14

Brian-nel már egy ideje komolyan terveztük, hogy lefekszünk egymással. Nem tudom, hogy miért van, de mindig csak halogatjuk. Baj nem lehet azzal, hogy nem szeretjük egymást, mivel IMÁDJUK egymást. Mindent megbeszélünk, mi mutatunk példát a kisebbeknek – meg a nagyobbaknak is -, és igazi álompár vagyunk. Ettől is több kell? Mert ha nem, akkor nem értem, hogy mi van... De minden esetre nem adom fel. Lesz még időnk Brian-nel. Hiszen életünk végéig együtt leszünk.
Borús őszi délután volt, és éppen hazafelé bringáztam, mikor félúton leesett a lánc. Meg kellett volna olajozni, de mivel az nem volt nálam, így csak lelakatoltam egy tárolóba, hogy legközelebb visszajövök érte. Elindultam gyalog, és épp csak fordultam két sarkot, megint meg kellett állnom. Léptemben ért a meglepetés, amit egy idegen érintés okozott. Vagy nem is olyan idegen? Ijedtemben ledermedtem a derekamra fonódó karok között. A hideg arcomon éreztem a látogatóm meleg leheletét, majd a forró ajkait is. Ekkor rájöttem, hogy kivel van dolgom, és az ijedtséget felváltotta a felháborodás. Kivágtam magam az öleléséből, és elkezdtem vele kiabálni:
- Mit képzelsz magadról, hogy csak úgy ijesztgetsz engem az utca közepén? Hm? Mit gondolsz, ki vagy te, hogy ezt csak úgy megteheted? – persze hangomban ott bujkált a poén.
- A fiúd – mondta irtó szexi hangsúllyal és lazasággal Brian. Fölényesen nézett, még a szemöldökét is húzogatta, majd hideg tenyerét a nyakamhoz emelte, félmosolyra húzott száját pedig az enyémre tapasztotta.
- Nem lát meg minket senki? - kérdezte még mindig nagyon közel az arcomhoz.
- Áh, erre csak vén csoroszlyák laknak, akik egyébként is örülnek egy kis műsornak – de mikor ezt kimondtam, egy középmagas fiú, akinek a járása, és a mozgása is nagyon ismerős volt, elindult az ellenkező irányba. Észre sem vettem, hogy eddig ott volt.
- Ez meg ki volt? Ismered? – kérdeztem Brian-től, mivel nagyon furcsa, számomra idegen tekintettel nézett a srác után.
- Nem, de van egy sejtésem, hogy ki lehetett az – mondta rendkívül baljós hangsúllyal.
- Gyere, menjünk – azzal elhúztam onnan kézen ragadva.
Az út további részén elkísért egészen az ajtóig, és ott már nem lehettem olyan bunkó, hogy nem hívom be. Meg amúgy is szívesen láttam. Leültünk a konyhába, hogy együnk valamit, és láttam, hogy anya kitette a faliújságra, hogy az oviban fogadóóra van, elmentek Timmy-vel, és csak valamikor későn jönnek haza. Azaz kilenc körül. Mikor ezt olvastam, Brian követte a tekintetemet, és ő is látta, hogy most senki nincs itthon rajtunk kívül. Letette a kanalat, megtörölte a száját, és az ölébe kapott. Elfogott a deja vu érzés, amit furcsálltam. A szobám felé vette az irányt, ahol egyenesen az ágyamra vitt. Ismerte a járást, sok időt töltött nálunk tanulással – öhömm -, és ötletezéssel Jessy és PJ ügyével kapcsolatban. Szóhoz se jutottam, pedig számíthattam volna erre. Mindenbe belementem, mivel elég felkészültnek éreztem magam. Egy darabig csak csókolóztunk, de aztán minden úgy folytatódott, mint a születésnapom estéjén. Amikor ő róla lekerült a felső, én az ölébe ültem, és a szájára tapadtam, miközben a felsőtestét simogattam. Nagyjából ennyire jutottunk eddig is. De most Brian elkezdte rólam lehúzni a pólómat. A gyomromba visszatértek a pillangók, és nagyon nehezen tudtam csak legyűrni a remegésemet. Egy szál melltartóban ültem az ölében, majd ő ledöntött a párnák közé. Nagyon romantikus volt, és vágytam is rá, de valamiért a testem ellenállt. Azon kaptam magam, hogy a térdemmel tolom el magamtól.
- Mi a baj? – kérdezte Brian, mikor már leesett neki hogy valami nem stimmel.
- Semmi... Semmi, komolyan! – majd újra megcsókoltam, de aztán gyorsan visszakoztam is.
- Vagyis félek...
Erre Brian pislogott kettőt, és aztán ledőlt mellém az ágyra, és átkarolta a vállamat. Ez, hogy megértett, hogy nem mondta azt, hogy „Kit érdekel? Dugni akarok!”, nagyon megnyugtatott. Igaza volt az osztályfőnökömnek. Jól választottam.
Úgy tűnik ez az év egy nagyon romantikus korszak lesz a suli történelmében, mivel öt gyönyörű pár díszeleg a 10. évfolyamon. Barbie és Alex, Jenny és Peet, Jess és PJ, Én meg Brian, és Anne meg Matthew. Igaz, hogy az utolsó pár egy és ugyanaz Jessy-vel és PJ-vel, de mégis rájuk fognak emlékezni, akiknek a története papírra van vetve.
Az iskolában teltek a napok, a hetek, és megkezdődtek a válogatások a színdarabra. Természetesen a négy osztályfőnök volt a zsűri, meg én, a forgatókönyvíró, így összesen 50 pontot lehetett kapni. Az én osztályfőnököm teljesen olyan, mint Puyer, az Y-faktor egyik mentora. Nem ért a szakmához, de nem ad 7 pont felett. Felajánlottam Jessy-nek és PJ-nek, hogy jelentkezzenek, én tuti, hogy rájuk szavazok 10 ponttal, de ők azt mondták:
- Köszi, Brooklyn, de nem. Minek, ha már így is összehoztad nekünk a happy end-et?
Végül is igazuk van. Bár én élvezném. Szóltam is az osztályfőnököknek, hogy én is megpróbálnám a dalt Anne szerepére. A lányoknak írtam a darabba egy ének-részt, ami az utolsó jelenetben lesz benne, ezt kell énekelni és táncolni a meghallgatáson. A fiúknak hitelesen elő kell tudni adni Matt monológját, ami a szerelmi bánatáról szól, és a koreográfiát az utolsó jelenetben nekik is meg kell tanulni. Brian végképp azt mondta, hogy nem próbálja meg, úgyhogy azzal játszottam el, akit rám osztottak. És ez az illető nem más volt, mint Patric Barett.
Az a beképzelt tacskó akar velem táncolni? Nem fogok elférni az orrától! Ő a lehető legrosszabb választás Matthew szerepére. Teljesen az ellentéte. Matt megértő, rendes, visszahúzódó fiú, amíg Patric egy felfuvalkodott vadállat, akinek akkora pofája van, mint az országház! Remélem, ezt nem csak én látom meg – gondoltam magamban. Erre megjelenik velem szemben a folyosón. Micsoda PECH!
- Ó, szia! Láttad a kiírást? Micsoda véletlen! – vetette oda nekem már messziről megjátszott csodálkozással, majd elkezdett röhögni. Szúrósan néztem rá. Már csak egy hét volt hátra a válogatásig, de persze én tudtam, amit kellett, mert ez volt a kedvenc dalom, és én írtam rá szöveget. A koreográfiában segítettek, a dumálás meg a véremben van! Ha Patric elcs*szi, akkor meg nem én tehetek róla!
Eközben zűr támadt a paradicsomban. Ezúttal Jenny Hudson és Peter Grant között. A suli folyosóján rendeztek HATALMAS jelenetet, és ezt mindenki nagy előszeretettel hallgatta.
- Mi az, hogy te úgy bámulod Carly Rovens seggét, mintha rákötötték volna a szemed?
- Mi? Miről beszélsz? – Peter még nem vette komolyan barátnője szavait.
- Ó, nagyon is jól tudod, hogy miről beszélek! Egyszer megyünk el bowlingozni, te neked rögtön mindent el kell rontanod! Szerintem az sem volt véletlen, hogy egyáltalán ott voltak! Te hívtad őt is, nehogy velem kelljen lenned!
- Mi a fene bajod van? Nem is csináltam semmit, az ég szerelmére!
- Hát akkor a memóriáddal van baj, vagy nem vagy ura a saját cselekedeteidnek! Ez esetben fordulj pszichológushoz! – azzal hátat fordított, és drámaian elviharzott. Peet tehetetlenül állt a folyosó közepén, reménytelen arccal nézett barátnője után. Csak most esett le neki, hogy mindenki az ő rezdüléseit figyeli.
- Kopjatok le! – mondta szemrehányóan, majd visszabaktatott a tantermébe. Mindenki elkezdett sutyorogni, Carly Rovens meg nagyon büszke arccal illegette magát, amiért megint sikerült viszályt szítania.
Én Jenny után mentem a lánymosdóba, és a gyanúm beigazolódott. Zokogott.
- Biztos én csináltam valamit rosszul, biztos én vagyok a hibás, amiért nem engem szeret! Pedig annyira odafigyeltem, hogy most ne szúrjam el! – szegény annyira sírt, hogy alig kapott levegőt – És eddig nem is volt semmi baj!
Elmesélte részletesen, hogy elmentek bowlingozni, és hogy egyszer csak megjelent a színen Carly Rovens, meg a társai, és persze illedelmes évfolyamtárshoz méltóan Jenny felajánlotta, hogy csatlakozhatnak. A gond, hogy ettől kezdve Peter le sem tudta venni a szemét Carly-ról. Jen egyre keservesebben sírt.
- Mért van ez?
Muszáj voltam neki megnyugtató választ adni, mivel tudtam, hogy Peter nem rossz srác, csak maximum egy kicsit kancsal.
- Azért, mert fiú. Barátnője van, de ettől még nem halt ki benne az ösztön. A külső megfog, a belső megtart. Megnézi Carly seggét, de mégis veled jár. Ez tudod mit jelent? – kipirosodott arccal rázta a fejét – Az, hogy míg Carly-nak csak a külsője vonzó a pasik számára, te kívül-belül, tetőtől talpig rendben vagy. A fiúk bunkók, de emiatt nem szabad rájuk haragudni, hiszen olyan szép pillanatokat tudnak okozni. Minden rosszban van valami jó!
- És Brian szokta nézni más lányok seggét?
Erre el kellett gondolkodnom. Egyetlen ilyen alkalomra sem emlékeztem. Magamban mosolyogtam, mekkora mázlim is van.
A második szünetben a következő jelenetet lehetett soron követni a folyosón:
- Figyelj, Peet! Nagyon sajnálom, hogy így kiakadtam!
- Sajnálom, hogy megbántottalak!
- Sajnálom, hogy meggyanúsítottalak! – folytatta Jenny.
- Sajnálom, hogy adtam rá okot! – Mentegetőzött Peter.
- Sajnálom, hogy olyan hülyén viselkedtem!
- Sajnálom, hogy nem kértem bocsánatot azonnal!
- Soha nem tudnék rád haragudni!
- Soha többen ne vesszünk össze!
- Szeretlek!
- Én jobban szeretlek!
Azzal egymás nyakába borultak. Persze rengeteget veszekedtek később is, de nem bírták sokáig egymás nélkül.
Eljött a színdarab castingjának napja. Huszonkét pár jelentkezett főszerepre, és tizenkettőt lehetett felvenni a darabba, ugyanis minden jelenetben mások fognak játszani. Hála istennek, sokan szerették volna eljátszani Anne és Matthew szerepét, ami esélyt adott nekem, hogy jobbra cseréljem Patric-et. Persze a válogatón vele kellett fellépnem, de megelégedtem azzal is, ha a színdarabban nem kell mindenkinek a hülye fejét nézni. Sorra jöttek a párok, akik közül mi a legvégére kerültünk. A legjobb előadást véleményem szerint Pam Sayej-től, és Byron Page-től láthattuk, csak egy a gond nem nagyon tudnak énekelni. A prózai rész csodálatos volt, gyönyörűen beszéltek egymással, én mindenképpen nekik adtam volna az egyik jelenetet. Mikor ránk került a sor Pat odajött hozzám.
- Sok szerencsét! – mondta, de semmi gúnyt nem hallottam a hangjában. Meglepett, de nem volt időm vele foglalkozni, mert a zsűri várt.
- Miért van, hogy a fiúk azt várják tőlünk, hogy lépjünk? Miért nem merik bevallani a valódi érzéseiket? Matt nagyon rendes. Igazán. Vak voltam, hogy nem vettem észre eddig. De aki csukott szemmel jár, az nem fog látni. Fáj ezt bevallanom, de a szívem mélyén én is vonzódom Matthew-hoz. Hogy mért esik nehezemre színt vallani? Mert olyan elkötelezettem, és hűségesen loholtam Aaron után... Pedig az igazi boldogság végig itt hevert az orrom előtt. Matthew! Miért nehezíted tovább azt, ami egyébként sem volt könnyű? Most már tudom! Igen, tudom, hogy te vagy az a fiú, akit szeretek! Istenem! Meg kell keresnem! Nem várhatok tovább! Most minden perc számít!
Minden tanár elismerően bólogatott. Patric következett.
- Fáj, igen fáj! A fiúk, a legkeményebbek is éreznek fájdalmat. Főleg ha ennyi veszítenivalójuk van, mint nekem. Ő a legjobb barátom, és nem akarom elveszíteni! De ha velem van, akkor elkap a gyomorgörcs, és nem tudok természetesen viselkedni. Érzem, hogy ő sem közömbös irántam, bár lehet, hogy csak a vágyaim beszélnek belőlem... De ha igazam van, akkor csak rá kell ébresztenem valahogy. Áh! Ehhez én egy gyáva féreg vagyok. Olyan gyönyörű, mint egy angyal, kedves, édes, ha beszél zene füleimnek. De mit is várok? Egy ilyen lány mit kaphatna tőlem? Nem. Ez nem az én pályám. Csak a saját szívemet fájdítom.
Meg kell hagyni, Patric nagyon jól csinálta. Meggyőzte a zsűrit, hogy ő lehet az egyik legjobb. Ezt velem is eljátszotta, mikor előkészítőre jártunk. Akkoriban odáig voltam tőle, meg vissza. Mind a ketten angolt tanultunk, és sokszor jött ki úgy a lépés, hogy elkezdtünk beszélgetni. Akkor egy szerény, jámbor, aranyos srácot ismertem meg, aki önbizalom hiányban szenved. Sokat szidta a saját kisgyerekes hangját, a nagy orrát, meg hogy milyen alacsony. És sokat mesélt arról is, hogy mennyire ki volt közösítve, és hogy mennyi erejébe került megkedveltetni magát az emberekkel. Egyszóval nagyon rendes volt.
De aztán megismertem. A verébtáborban kiderült, hogy ahogy nőtt ő maga, olyan gyorsan nőtt az önbizalma is. És ennek következtében olyannyira sikerült leküzdenie a személyiségi zavarait, hogy beleesett a másik végletbe: a nagyképűségbe. Nyalizós, önimádó, fellengzős, elkényeztetett, egoista féreg lett belőle. Teljesen félreismertem. Eljátszotta az érzelmes srácot, hogy bevágódjon, és én be is dőltem neki. A verébtáborban nagyon kiakasztott. Beszólogatott, nagyzolt, fennhordta azt a hatalmas orrát. Aztán meg a szerelmeslevelei! Mit képzel? Hogy ezek után térden állva fogok esdekelni, hogy vegyen feleségül, vagy mi? És most ezzel a sráccal kell táncolnom, és énekelnem! Képzelhetitek, nem egy kellemes dolog! És mivel Patric Matthew totális ellentéte, így muszáj volt minden sármját, báját, vonzerejét, és színjátszói képességét bevetni, hogy meggyőzzön engem, és a zsűrit egyaránt.
De táncolni azt tud. Felléptünk a színpadra, odaálltunk egymáshoz, és mikor megszólalt a zene, megváltozott a légkör. Mintha már nem is egy színpadon lettem volna, hanem a felhők közt. Elragadott a zene, és Pat is. Megfeledkeztem róla, hogy vele táncolok, vitt az zene, és én csak énekeltem, mint még soha, és nagyon élveztem azt az egész szituációt. De egyszer csak a számnak vége lett, és mire kinyitottam a szememet, rájöttem, hogy Patric Barett-el kéz a kézben, a színpadon, egy centiméter távolságra a szemünk közt. Hirtelen elengedtem a kezét, és minimum 3 métert hátráltam. De a válogatóbizottságnak (azaz a tanároknak) nagyon bejött. Elismerően bólogattak, és szorgalmasan jegyzeteltek. Patric engem nézett, én a tanárokat, a tanárok meg Patric-et, és engem. Vitatkoztak valamin, de nem lehetett hallani. Már furdalt a kíváncsiság, hogy mi lesz a végeredmény.
Következő hétfőn izgatottabban mentem suliba, mint egyébként. Első szünetben már ott tolongtam a faliújságnál... de semmi. A másodikban úgyszintén semmi, és így ment ez egész nap, sőt egy álló héten át.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maiszex.blog.hu/api/trackback/id/tr116957867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása