MAI SZEX

Tizenegy óra jócskán elmúlt, mikor Bess Richards hazaért. A kulcsot óvatosan illesztette a zárba, mert nem akarta, hogy apja felébredjen. Ám hiábavaló volt az óvatoskodás, mert Timothy Richards a karosszékben ülve várta lánya hazaérkeztét. 
- Csakhogy haza méltóztatott érni a kisasszony! Ha szabad kérdeznem, hol voltál mostanáig, mikor abban állapodtunk meg, hogy legkésőbb tízre itthon vagy?! 
- De Papa, tizenhat múltam, már nem vagyok kislány! Nem mondhatom azt a diszkóban, hogy nekem most mennem kell, mert csak tízig engedtek el otthonról! 
- Igenis mondhatod, sőt, kell is mondanod! Egy tisztességes lány az éjszakát töltse otthon, nem pedig egy zajos, füstös bárban! 
- Nem vagyunk a középkorban, Papa! Ha egy diszkóban akarok szórakozni, akkor azt megtehetem, és meg is fogom tenni! Nem tilthatod meg nekem! 
- Azt gondolod? Nos, tévedsz, kislányom... Amíg az én házamban laksz, mindenben engedelmeskedned kell nekem. Most pedig gyere ide! Alaposan rászolgáltál egy kiadós fenekelésre! 
- Jaj, Papa! Ezzel nem kényszerítheted rám az akaratodat...! 
- Elég legyen. Idejössz, és letolod a nadrágodat, most azonnal! 
Bess unott grimaszt vágott, majd kigombolta feszes farmerját, és apja térdére hasalt. A férfi ekkor lehúzta a falatnyi nadrágocskát, mely amúgy is fedetlenül hagyta Bess kerek fenekének nagy részét, majd levette a gyűrűjét, és a mellényzsebébe tette. Ezután bal kezét a lány derekára szorította, jobbal pedig elkezdte a büntetés kiszabását. Nagy erővel csépelte a lányt, tenyere hangosan csattogott a meztelen fenéken. De Bess-t szemmel láthatólag nem nagyon izgatta a dolog. Kislánykorában végig jajveszékelt, valahányszor kikapott, és a verés alatt folyamatosan rúgkapált. De most csendben, nyugodtan viselte a kemény férfitenyér erős csapásait, és csak a farizmait szorította össze. Pedig feneke egyre vörösebb lett, és lassan apjának is égni kezdett a tenyere. Bess-nek is csípte a hátsóját a sok csattanós ütés, de a világért sem mutatta volna ki, hogy fáj neki a verés. Olyan közömbös arccal hasalt apja té rdén, mintha csak egy folytatásos tévéregényt nézne. Legalább félszáz fenekes is elcsattant, mikor Timothy Richards felszólította lányát, hogy kérjen bocsánatot, és ígérje meg, hogy többet nem lesz engedetlen. De Bess pimasz hangon így felelt neki: 
- Nem kérek bocsánatot, mert nincs miért! És nem is ígérek meg olyasmit, amit úgysem tartanék be! És akármeddig paskolod a seggemet, akkor sem ígérem meg! 
A férfi pár pillanatig nem is tudott mit mondani. Majd arra gondolt, hogy ha kell, valóban addig veri a lányt, amíg jobb belátásra nem készteti. De aztán rájött, hogy ez a módszer már nem célravezető. Bess már nagylány, és könnyen elvisel egy kis fenékreverést. Más megoldást kell találnia. És Timothy már tudta is, hogy mit fog tenni. 
- Jól van, kislányom... Jegyezd meg, amit most mondok. Igenis bocsánatot fogsz kérni, és igenis meg fogod ígérni, hogy nem leszel többet engedetlen! És ha ezt én nem tudom kikényszeríteni, akkor majd megteszi egy nevelőnő! 
Bess ettől egy kicsit megijedt. Nem volt szokatlan dolog, hogy nevelőnők, akiket fenekelő-nőnek is hívtak, hívásra házhoz jöttek, hogy a rosszalkodó gyermeket testi fenyítékben részesítsék. Ám Bess-t nem olyan fából faragták, hogy az első fenyegetésre sírva kérjen bocsánatot. 
- Ha gondolod, hogy egy nevelőnő rábírhat, hogy ne járjak diszkóba, akkor nyugodtan hívjál csak egyet. De most, ha végeztél, akkor felmennék a szobámba! 
- Igen. Egyelőre végeztem. De jusson eszedbe ez a pimasz hang majd akkor, ha valóban itt lesz az a nevelőnő! 
Bess lebiggyesztett ajkakkal vállat vont, majd elindult, fel a szobájába. Egy kicsit tartott tőle, hogy apja beváltja fenyegetését, és tényleg elhív hozzá egy nevelőnőt, aki biztosan hoz majd magával egy jó csípős nádpálcát. Bess-t apja sokszor elverte, főleg amíg kislány volt, de mindig csak tenyérrel. A pálcát csak hallomásból ismerte, főként azon barátnői elbeszéléseiből, akiket jóval szigorúbban neveltek. Ezen barátnői egyikéről sem tudta volna elképzelni, hogy úgy mondjanak ellent apjuknak, ahogyan azt ő tette. Ismert olyan lányt, aki ha rossz jegyet kapott, teljesen kétségbeesett, mert tudta, hogy otthon ki fog kapni. Egyik legjobb barátnője is gyakran kapott apjától a meztelen ülepére vesszővel fenyítést. Egyszer meg is mutatta neki a fenekelés nyomait, és Bess most aggódva emlékezett vissza a barátnője farát behálózó vörös csíkokra, és a szerencsétlen lány panaszára, hogy mennyire retteg a pálcától. 
- Nem hiszem, hogy papa tényleg hozatna egy nevelőnőt... - mondta magában elgondolkodva. - És ha mégis, nem fogok megijedni tőle, mint egy kis pisis... Biztosan fájni fog a verés, de ki fogom bírni. - gondolta magabiztosan, de azért nem teljesen nyugodtan aludt el. 
Másnap délelőtt Timothy Richards egy régi ismerősét látogatta meg. A hölgy egy leányiskolában dolgozott, mint aligazgató. A férfi tudta róla, hogy nemcsak az iskola növendékei kapnak tőle szigorú nevelést, hanem vannak magántanítványai is, akikhez esetenként csak azért hívják el a szülők, hogy egy kiadós fenekelésben részesíttessék a vétkes csemetét. Timothy erre a nőre gondolt, amikor tegnap a nevelőnővel fenyegette meg Bess-t. Már régen találkoztak, de azért bízott benne, hogy ismerőse a segítségére lesz. A portástól kapott útbaigazítás alapján hamar rátalált az "Amanda Black" névtáblával ellátott ajtóra. Kopogott, majd belépett. Elegánsan berendezett kis irodahelyiségben találta magát, a nagyméretű tölgyfa íróasztal mögött egy harmincas, szemüveget viselő, hosszú hajú csinos nővel, aki, miután felismerte, örömmel sietett üdvözlésére. 
- Nahát, Timothy, de régen láttalak! 
- De Te ezalatt semmit sem változtál! - bókolt a férfi udvariasan, bár ez esetben tényleg igaza volt. 
Amanda valóban jól tartotta magát, arcán nyoma sem volt az e korban már jelentkező szarkalábaknak. Ami pedig az alakját illeti, bármely huszonéves megirigyelhette volna. Pár perces általános csevegés után Timothy rátért jövetele okára, mert tisztában volt vele, hogy Amanda elfoglalt asszony. 
- Nos, Amanda, azért jöttem, hogy a segítségedet kérjem. 
- Miről van szó? - kérdezte a nő készségesen. 
- A lányomról, Bess-ről. Tizenhat évesen abban a korban van, amikor nagyon nehéz vele szót érteni. És tegnap, sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy az atyai tekintélyt abszolút nem tisztelve, egyszerűen nyíltan szembeszegült a tilalmammal! Azt hiszem, ebben én is hibás vagyok egy kicsit, talán túl lazára fogtam a gyeplőt. Pedig valahányszor hibázott, megbüntettem. Tegnap is, de teljesen haszontalan volt a fáradtság, semmin sem változtatott. 
- Értem. - felelt Amanda komolyan. 
- Milyen módon szoktad megbüntetni? 
- A hagyományos módon, a térdemre fektetem, és elfenekelem. 
- Használsz valamilyen fenyítőeszközt? 
- Nem. Tudod, gondoltam rá, hogy beszerzek egy nádpálcát, de úgysem lenne szívem használni. Sajnálom őt, de ez az állapot nem tartható tovább. Ezért kerestelek fel. 
- Ez természetes, Timothy. Nem is tudod, hány szülő küszködik ezzel a problémával. Nagyon sokan esnek abba a hibába, amibe te. Azzal biztosan te is egyetértesz velem, hogy a gyermek neveléséhez nélkülözhetetlen a testi fenyíték. A modern pszichológia mondhat akármit, a büntetésre szüksége van a gyermeknek, és hatásosan büntetni csak a fenyítéssel lehet. Ebben a kérdésben nem kevés tapasztalat van a birtokomban, tehát elhiheted, hogy igazam van. A büntetés célja a visszatartó erő, tehát szükséges, hogy a gyerek féljen a büntetéstől. Ezt pedig csak megszégyenítéssel, vagy fájdalommal lehet elérni. A kézzel történő elfenekelés általában inkább káros, mint hasznos! Megszégyenítő hatása, különösen lánygyermekeknél, ugyan elég jelentős, főleg, ha a meztelen fenekére kapja a verést. Ez fokozható, ha tanúk jelenlétében hajtjuk végre a büntetést, ám erre nem mindig van lehetőség. Ugyanakkor a kézi fenekelés nem jár a kívánt mértékű fájdalommal, és a gyermek hamar hozzászokik. 
- Ez igaz. - vetette közbe a férfi. 
- Ezenkívül a megfelelő szervek közelsége miatt előfordulhat, hogy a gyermek szexuálisan izgatónak találja a fenekelést, és nemhogy félne tőle, de egyenesen kiprovokálja a büntetést. Ezért úgy gondolom, hogy a legcélravezetőbb büntetési mód, a nádpálcával végrehajtott elfenekelés, bár én erre a célra gyakorlati okokból egy lovaglópálcát használok. Ez rövidebb, elfér a táskámban, és ugyanolyan hatásos. 
- Vagyis ugyanolyan fájdalmas... 
- Pontosan. Nagyon fájdalmas, és ez fontos. 
- De nem jár bajjal egy ilyen komoly verés? 
- Egyáltalán nem. A pálca csak nagyon csíp, de semmiféle sérülést nem okoz. Legfeljebb pár napig csíkos lesz a gyermek feneke, és óvatosabban ül le a székre. Jól tetted, Timothy, hogy fel... 
Ebben a pillanatban kopogtatás szakította félbe a nő szavait. 
- Megbocsátasz, Timothy... - mentegetődzött Amanda, majd kiszólt: - Tessék! 
Egy erősen molett lány lépett be az irodába, tűsarkú szandálban, és könnyű mini ruhában. Fogai közt rágógumit őrölve, egy pillanatra Timothy-ra nézett, majd unott hangon így szólt: 
- Boscombe tanár úr küldött, hogy... 
- Állj! - szakította félbe Amanda. - Hogy hívnak? 
- Diana Parker. 
- Nem szokásod, hogy köszönsz, amikor belépsz valahová, Diana? 
- Jó napot. - mormogta a lány, majd kihívóan megkérdezte: - Így most jobb magának? 
De Amandában emberére akadt, a nő nem kezdett el sopánkodni, hogy milyen szemtelenek ezek a mai fruskák, hanem felállt, és rákiáltott a diáklányra. 
- Először is azonnal vedd ki azt a szádból! Nem tudod, hogy az intézmény területén tilos a rágógumi?! 
A lány megvetően végigmérte a nevelőnőt, de azért kivette szájából a nyúlós masszát, és a szemetes kosárba ejtette. 
- Másodszor: én Miss Black vagyok, ha pedig egy nálad idősebb férfivel találkozol, azt szólítsd Uramnak! Megértetted?! 
- Igen. 
- Igen, mi? 
- Igen, Miss Black... 
- Helyes. Tehát, mit akarsz? 
- Boscombe tanár úr küldi ezt a levelet. 
- Mutasd... 
A lány átadta az összehajtott papírlapot Amandának, aki hangosan olvasni kezdte azt. 
"Miss Black, kérem, hogy e sorok átadóját, Parker növendéket részesítse az őt megillető büntetésben. A növendék, mint látja, többszöri felszólításom ellenére sem az intézmény tanulóinak megfelelő öltözéket viseli. Amikor ma megint figyelmeztettem erre, igen pimasz hangnemben válaszolt. Végezetül, a tanuló az órámon, a szintén tiltott rágógumit rágta, és ezt a tevékenységét határozott felszólításom ellenére sem volt hajlandó felfüggeszteni. Remélve, hogy a jótékony fenyíték a növendék hasznára lesz, üdvözli: Donald Boscombe"