16 éves lány voltam. A legjobb barátom 17 fiú, az öccse 15, a húgom 14. Amióta ismerjük egymást mindig jóban voltunk. Neki is és nekem volt egy-egy kutyánk, akik mindig együtt játszottak a kutyafuttatón. Ilyenkor mi beszélgettünk, viccelődtünk jól el voltunk.
Az egyik ilyen alkalommal a tesóink osztálykiránduláson voltak, és a szüleink se voltak otthon, úgyhogy ketten maradtunk. Most is levittük a kutyákat szokás szerint és dumáltunk.
Elmondta hogy az öccsének tetszik a húgom. Én is elmondtam, hogy húgomnak is tetszik az öccse. Erre ő kitalálta hogy hozzuk őket össze. Mondtam neki hogy úgy kéne beállítani, mintha mi nem tudnánk semmit. Például ő mondhatná a tesójának hogy beszéljen a húgommal, én pedig ugyanezt a húgomnak. Eléggé elmerültünk a témában és kb. háromnegyed órát beszélgettünk. Ekkor megállt és nagyon furcsán nézett rám. Folyamatosan bámult, én nem értettem hogy miért, ezért megkérdeztem:
-Mi az?
-Semmi csak olyan gyönyörű a szemed. Eddig fel sem tűnt.
Erre én zavaromban nem tudtam mit mondani. A kutyák törték meg a kínos csendet azzal hogy egyikük rámugrott szájában a labdával jelezve hogy dobjam el nekik. Felálltam és eldobtam nekik, de közben éreztem hogy hátulról a fenekemet nézi. Visszaültem mellé, de megint csak mereven engem bámult. Megint megkérdeztem:
-Mi az?
-Semmi csak... olyan... formásak az ajkaid.
Mondta, majd megcsókolt. Először egy pillanatra megijedtem és elakartam fordulni, de aztán már élveztem. Tudom csak pár másodpercig tartott, de óráknak tűnt. Aztán megfogta a kezem és azt mondta hogy lassan menjünk haza.
Egy lépcsőházba lakunk én a hatodikon, ő a tizediken.
Haza felé is beszélgettünk, elmesélte hogy milyen szemét volt az ex barátnője, és hogy azért is szakított vele, mert neki már másik lány tetszik.
-És az a lány te vagy...-tette hozzá.
-Hát nekem is tetszel te...-válaszoltam zavartan.
-Arra gondoltam, ha van kedved feljöhetnél hozzánk. Anyuék úgysincsenek otthon...
- Oké, miért is ne.-válaszoltam. Gyorsan felvittem kutyát és felmentünk hozzájuk.
Náluk szóesett mindenféléről, köztük hogy mindketten szűzek vagyunk és hogy már mindketten szexelnénk. És ekkor jött az ötlet:
-Mit szólnál hozzá,... ha elvennénk egymásnak?-kérdezte kissé bizonytalanul, de reménykedve. Én természetesen először elleneztem és mindenféle kifogást kerestem, de végül is belementem. Bementünk a szülei szobájába, hogy gumit keressünk és sikerrel is jártunk közben elmondta hogy van esemény utáni tablettája az anyjának, amit a konyhában tárol. Gyorsan kivettünk egyet, hogy előkészítsük, majd mentünk is a szobájába.
Már alig bírt magával, csak úgy tépte le rólam a ruhát. Mondtam neki hogy lassítson, mert én nem vagyok annyira magabiztos mint ő. Erre bocsánatot kért és próbált rámhangolódni. Óvatosan az ágyra fektetett, szétnyitotta, a lábaimat és óvatosan nyalni kezdte a csiklómat. Lassan csinálta és szenvedélyesen. Fantasztikus érzés volt. Majd egyre beljebb kostolgatta a puncim. Be nyálazta két ujját és az egyiket óvatosan betolta. Kicsit fájt de aztán enyhült. Lassan mozgatta bennem és közben a csiklómat lefetyelte. Kis idő múlva betette a másik ujját is de ez jobban fájt. Ahogy k *234 tujját mozgatta bennem egyszer csak átszakadt a szűzhártyám. Felordítottam. Nagyon fájt. Ő kivette az ujjait és megcsókolt. Pár perc múlva elkezdtem szopni őt. A farka kemény volt és közepes méretű. Pont megfelelő. Gyorsan szoptam, így kérte. Közben a gólyóin dolgoztam. Kb. 15 percig szoptam aztán óvatosan berakta. Kicsit fájt de aztán megszoktam. Szép lassan tövig tolta. Aztán lassan mozogni kezdett bennem. Majd egyre gyorsabban.
Emlékezetes nap volt. Azóta is együtt vagyunk.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Utolsó kommentek