A korábbiakban leírtam, hogy vettük rá a feleségemet,(első alkalommal) hogy a barátommal is basszon,majd 18 éven keresztűl, heti rendszerességgel jött és használta a nejemet folyamatosan ! Már mikor tudta hogy jön akkor elötte zuhanyzott,és kis köntösben vártuk hogy megérkezzen. Mint írtam a barátom akár 2 órán át is tudott egyfolytában kefélni, ha az élvezése pillanataiban leálltak, visszafolytotta, -mozdulatlanságba kényszerítve a pinát is- és kb fél perc után ujra tudta folytatni. (sokszor kellett a nejemet lefogni mert ő már csak egy gyors üritést akart ! ) Mint írtam vastag és nagy hús fasza volt, míg nekem kicsi és vér fasz. Így az ővé még lankadtan is jó látnivaló volt. Ha végig számolok akkor a kb 18 év x 52 hét = 936 dugást jelentett, de ha leszámítok 136 alkalmat, (szülés, betegség stb) akkor is 800 alkalommal baszta meg. Mivel nagyon sok gecije volt kb 4 db 2 literes üveget töltött volna meg a gecije, ha egyben jött volna ki. 8 liter geci nem semmi ! Ez a pinájába, melleire, szájába és az én számba is került.
Jött az ezred forduló, de már akkor alig volt valami, az asszony beleunt az állandó hasonló 3-as műsorba.
A barátomnál rendeztük meg a bulit, az öccse és idős neje, meg mi hárman és a kiskorú kislányunk volt ott.
Itt is itattuk a nőket rendesen, de a barátom sógornője semmire nem volt jó és nem is kellett volna.
Jött az éjfél, addigra mind 2 nő becsípett az enyém fel volt dobva a barátom öccsének neje el-el szundított közben.
Járt az agyam hogy lehetne megbaszni 3-asban, de sehogy nem állt össze. Ugyan a haver jelezte, hogy a konyhában cigizés közben az öccse és a nejem egy kicsit összegabajodtak de egy kis tapizás és smáron kívül semmi (megleste öket !!) én mondtam hagyja csináljanak amit tudnak. A sógornőjével ő táncolt, így lekötötte, a gyereket én lekötöttem mesefilmkazetták között keresgéltünk, így szabadon -beszélgethettek- a konyhában amégnagyobb faszú ÖCCSE meg a NEJEM.Mint késöbb a haver mondta Ö lekontrolálta a bugyija már nem volt rajta, gondolta az öccse betette neki a konyhában. De mint utobb kiderül csak kinyalta, és megszopatta, mert féltek hogy lebuknak. Szép hosszú ruha volt a nejemen mely mindent takart, de egy mozdolattal mindent kitárt, a bugyi hiányát csak a haver tánc közben érezte, így ő is kicsit tunkolt a pinájában, de ő már mindenki elött, persze csak amikor abban az irányban volt ahol senki sem láthattaa kezét, mert takarva voltak.
Tudni kell az öccsének még nagyobb volt a fasza,, sajnos azt én nem láttam, (élőben) nem éreztem,
Mivel volt egy kutyánk, kitaláltam, hogy le kellene vinni pisiltetni,mindenki elindult, kivéve a sógornő ő ledölt aludni.
Itt a cselekvés ideje gondoltam, és az ajtóban csak a lányommal indultunk el, de a sógornő már aludt. A nejem jönni akart de a haver felkapta és vissza vitte a lakásba. Ennyit még nem sétált a kutyánk kb 1 óra múlva mentünk vissza és viccből felcsengettem, nehogy a lányom valamit lásson ha még nem fejezték be véletlenül.
Felértünk, a nejem a másik szobában -ALUDT- mivel akkor gabalyodtak szét csak amikor feltelefonáltam a kapuból. A haver szerint legalább 3x baszták meg egyszerre szopatták és dugták, cseréltek és videozták is. Ö persze nem tudta hogy a szekrényre tett videó müködik. Azt ezerszer megnéztem !!! Felkeltettük, kicsit az -arcát megkellett mosni hogy felébredjen- mondta, de már bugyiban jött vissza a fürdőszobából. Kb 3-kor haza kisértek és én még otthon jól megbasztam, kinyaltam érezve a kitörölt geci finom izét.
Soha nem vallotta be hogy akkor ott szétbaszták, lehet hogy annyira be volt kapva, hogy nem is emlékezett vissza semmire. Ez volt az ezredfordulós baszása. ! Van 1 órás kazettám a dugásokról, de nem tudom átvenni DVD-re, félek ha más csinálja ellopja és valahol felteszi. Késöbb már nem jött össze az a 3-as felállás, sőt maienk is lassan lezárúlt 1-2 véletlenszerú rábeszélésre még összejött. A haverral utána még többször játszadoztunk. Finom nagy fasza volt. Hogy hogy szoktam rá a faszára a következőben elmesélem.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Utolsó kommentek