Barátnőm exével (nevezzük Petinek) azóta tartom a kapcsolatot, hogy szétmentek. Előtte is megvoltunk, de mivel barátnőmmel (nevezzük Lillának) összejöttek, ezért kicsit megromlott a viszonyunk. Amint Lilla és Peti szakítottak, a srác egyből rámírt és én lettem a közvetítő közeg. Azonban minden ezzel kezdődött. Lilla nem tudta, hogy én még beszélgetek Petivel, ezért ettől teljesen független volt a barátságunk megromlása. A szakításuk után két évvel Peti ellátogatott a nagyanyjához, aki az én falumban lakik. Minden szombaton van egy kisebb gyűlés, ahol focizunk, beszélgetünk meg ilyenek és most Peti is ott volt. Kicsit megdobbant a szivem, hiszen rég láttam.
Egy eldugottabb helyen állt és odamentem hozzá köszönni.
- Azta Peti! Téged is látni? - köszöntem rá.
- Néha meg kell látogassalak - nyögte.
Amint megöleltem éreztem, hogy most történni fog valami. Peti a kezeit a seggemre rakta és belemarkolt. Mikor felnéztem rá, durván megcsókolt.
- Nem tudod, milyen régóta vágyom erre...
A mondata után újra vad smárolásba kezdtünk, mikor a kezemet a farkára vezette. Nagyjából félkemény lehetett és elkezdtem neki nadrágon keresztül verni. De megcsörrent a telefonja.
- Bassza meg! - nagy káromkodások közepette felvette. A haverja, Martin hívta. - Ah kurva jó tesó. Kéne kölcsön a kocsid... Mi az hogy nem adhatod? ..... Jó gyere le a térre és megdumáljuk. - Letette a telefont és felém fordult. Nem hajlandó csak úgy odaadni a kocsiját.
- Engem nem zavarna ha ott lenne a kocsiban. Azon kívül, hogy megdugsz mit számít ki van ott? Legalább nem látnak a pletykás vénasszonyok! - válaszoltam neki.
Kikerekedett szemmel újra megcsókolt és pólón keresztül két ujjával összecsippantotta a mellbimbómat. Nyár lévén nem szoktam melltartót hordani, így most könnyen kivehette a vonalát az izgalomtól. Hangosan felnyögtem, mikor torokköszörülésre lettünk figyelmesek.
- Na gyertek. Elviszlek titeket.
Beszálltunk a terpjárójába hátulra, de már alig bírtuk. Amint becsapódtak az ajtók egymásnak estünk. Sietősen kigomboltam a nadrágját és egyből szopni kezdtem. Peti a hirtelen ingert egy erős csípőmozdulattal díjazta, amit Martin is megérzett.
- Bakker gyerekek. Így el fogok élvezni. Komolyan a kocsi hátsó ülésén akartok szexelni?
Ugyan választ nem adtunk, folytattuk tovább. Zötykölődtünk a földutakon és hamarosan Peti megszabadított a ruháimtól. Amin megszabadultam a nadrágomtól Petinek háttal beleültem a farkába. A visszapillantótükörből láttam, ahogy Martin szemei megakadnak a mellemen, majd egyszer csak megállt. Kiszállt a kocsiból és átszállt mellénk.
Peti először csak lassan mozgott, de mikor tövig beleültem a farkába, után teljes erővel baszott, ahogy tudott. Martin közben a melleimet szopkodta és az álló farkát a kezembe adta.
- Te kis perverz szuka! Hát ezért akartad, hogy jöjjön velünk Martin? Ezért még nagyon megbüntetlek!
Így ment tovább. Vertem Martin farkát, miközben Peti keményen baszott.
Mielőtt elélvezett volna, leültetett a lábához és egyszerre kapatta be velem a saját farkát és Martinét is. A számba élveztek mind a ketten, de annyi gecijük volt, hogy a melleimen is bőven folyt.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Utolsó kommentek