Laci vagyok, szexuális beállítottságomat tekintve a férfiakhoz vonzódom amióta csak az eszemet tudom. Nem vagyok híve a tartós kapcsolatoknak, így alkalmi partnereket különféle bárokban szoktam felszedni.
Így volt ez egy péntek este is, mikor prédára vadászni ültem be egy meleg bárba. Nem tartott sokáig kapcsolatba lépnem egy fiúval, akivel hamar kölcsönös szimpátia alakult ki köztünk és hamar lelépve a bárból felmentünk a lakásomra. Nem sokáig húztuk az időt. A kanapén ülve Zsolti kezét a combomra tette. Lassan simogatni kezdett, a keze remegett, amint halad felfelé az ágyékomhoz. Puha ajkával a nyakamat csókolgatta. A farkam kezdett mocorogni, és egy pillanat alatt igen tekintélyesre nőtt. Gombolni kezdtük egymás nadrágját, miközben már csókolóztunk. Egy percre sem hagytuk abba a csókolózást, megszabadultunk minden ruhánktól. Szorosan öleltük egymást és farkunkat egymáshoz dörzsöltük. Már fájdalmasan merevedett a farkam, ekkor Zsolti letérdelt elém és a szájába vette. Nyalogatta fentről le és vissza. Bevette a szájába, majd ismét kiengedte, nyelvével belenyalt a húgycsövem nyílásába, amitől majdnem elélveztem.
A kezével pedig finoman a golyóimmal játszott. Átölelte a fenekemet, keresve a nyílásomat, egyik ujját bedugta, amivel körkörösen izgatni kezdte. Eközben mindvégig szopott, beengedve hátra egészen a torkáig. Még egy perc és rögtön a csúcsra jutottam volna, mikor helyet cseréltünk. Letérdepeltem elé és a számba vettem gyönyörű formás farkát. Mohón szoptam, a fejemmel csúszkáltam rajta. Nyelvemmel szaporán körbenyaltam a makkját, farkának minden négyzetcentijét, a tövéig. Zsolti megfogta a fejem és ütemesen mozgatta a farkán. Szinte már rendesen baszta a számat, egyre fokozódó iramban. Ekkor hirtelen egy nagyot hörgött és telespriccelte sűrű, tejszerű, nagy adag ondójával a számat. Mikor teljesen kiürítette egész tartalmát, magához emelt, és szájon csókolt. Lenyalta számról kibuggyanó ondóját.
Rám is gondolt, gyorsan négykézlábra állt, felkínálva nekem a fenekét. Mögé álltam és bedugtam az egyik ujjamat, majd a másikat is, és így tágítottam lassan, segítve a behatolást. Körkörösen mozgattam a rózsája körül az ujjaimat, ahogyan azt ő tette korábban nekem. Mikor kellően ellazult, finom tolni kezdtem befelé hatalmasra nőtt farkamat. Lassan mozogtam csípőmmel, előre hátra. Éreztem Tamás belső melegét. A gyönyört fokozta, rózsájának szorításával. Majd egyszerre kezdtünk mozogni ,mint egy jól össze szokott páros, fokozva az ütemet, egyre gyorsabban. Golyóim egyre erősebben csapódtak fenekéhez. Az utolsó pillanatban egy hatalmasat döftem a fenekébe. A gyönyör okozta élvezetem minden cseppjét belé engedem hátsójába.
Azóta heti rendszerességgel találkozunk, és élvezzük az életet és a másságunkat.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Utolsó kommentek