Már régóta lovagolok versenyszerűen. A szakmában tudjuk, hogy a lovas csajok szeretik seggbe, mert ez jót tesz a fenekük formájának és megkönnyíti a lovaglást. Ez nálam is így volt, rendszeresen dugott seggbe az edzőm és más fiúk is. Először nem szerettem, de aztán ez lett a kedvencem. Ami viszont múltkor történt, nem mindennapi. Egy versenyen voltam, ahol egy másik csapatban 3 fiatal fiú is versenyzett, jó haverok voltak, az látszott. Mindhárom jóképű, humoros és több mint 10 évvel fiatalabb nálam. Vacsoránál beszélgettünk, mondták hogy jó fenekem van. Már rég nem dugtak meg, ezért egyből lecsaptam a dicsérete és mondtam félig viccesen, hogy megdugnatok, mi. Ők sem voltak restek, mondták, hogy meg hát. Vacsora után már be volt sötétedve, kihivtam őket a pályára körülnézni. Ahogy oda értünk a közepére, kezdtem fogdosni az egyik farkát. Felállt neki, mondtam mutassa meg. Lehajoltam, nagyon jó illata volt, bekaptam és el kezdtem szopni. Közben előre dőltem és mondtam a másiknak, hogy húzza le a nadragomat és nedvesitse be a nyelvével a fenekemet. Úgy is tett. Mikor jól benyálazta a segglukamat, berakta a farkát. Nagyon jó volt érezni a kemény farkát. Elkezdett dugni előbb lassabban, majd egyre gyorsabban. A másik férfi közben beleélvezett a számba. Lenyeltem, mert már rég nyeltem ilyen finom selymes gecit. Odahivtam a harmadik fiút, aki eddig verte a farkát, bekaptam és őt is leszoptam. Neki még több gecije volt, de mind lenyeltem. Közben a seggembe is bele élvezett az első fiú. Ettől jól benedvesedett a segglukam, mondtam az elsőre leszopott srácnak, hogy ő következik hátul. Ő még jobban dugott hátul, de még nem élveztem el. Az első srácot is le akartam szopni. Bekértem a számba a farkát, érezrem, hogy még van rajta a vegbelemből egy kis maradék. Letöröltem és el kezdtem szopni. A második srác is beleélvezett a seggembe. Már csak egy volt hátra, váltották egymást. Ő már olyan hevesen dugta a fenekemet, hogy egyszerre élvezett ő belém hátulról, a másik srac a számba és a puncim is elélvezett. Még kinyalták a puncimról a nedvet, megköszöntem az együttlétet és elköszöntem tőlük.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Utolsó kommentek