Mostanában, hogy egyre többet agyalok a továbblépés lehetőségein - minél gyakoribb női megjelenés, magatartás, rendszeresebb és minél szexisebb smink, női hormonok szedése - eszembe jut, hogyan is kezdődtek a vágyaim.
Már általános iskola hetedik osztályában előfordult, hogy úgy mentem be a suliba, hogy a gatyám alatt ott volt rajtam a harisnya és a női bugyi. Ilyenkor szinte transzban voltam, amikor így maszturbáltam, semmi másra nem tudtam gondolni, mint hogy nő vagyok, kezemben, számban ott van egy helyes fiú gyönyörű fasza, kényeztetem, simogatom, szopogatom.
Szerencsére a középiskolában ezeket a dolgokat már egyre gyakrabban megélhettem a valóságban is. Másodikos, tehát 16 éves voltam, amikor egy végzős, már majdnem 19 éves srác - nagyon helyes, aranyos volt - valahogy kiszúrta a viselkedésemen, hogy mi is vagyok valójában és egy márciusi napon, amikor épp a toaletre mentem élvezkedni, meglepett.
Nem is szólt semmit, csak elkezdte simogatni a fekete harisnyás lábamat, seggemet, lesmárolt, csókolgatta a nyakamat, beletúrt a hosszú hajamba.
Mohón viszonoztam és végül egy hatalmasat pettingeltünk a toalet helyiségében.
Gyönyörű farka volt, isteni volt simogatni, húzogatni róla a bőrt, kényeztetni.
Ezt követően több ízben is voltunk együtt és mivel jómódú szülők gyermeke volt, sokszor vásárolt nekem ezt-azt, csak azt kérte, hogy ha sulin kívül talizunk, akkor mindig legyek a lehető legnőiesebb.
Három évig tartott ez a kapcsolat, melyben teljesen nőnek érezhettem magam, természetesen utóbb több alkalommal megdugott, leszopatott, istenien csinálta.
Utána kiment Amerikába, ott kapott munkát és tudomásom szerint családot is alapított.
Ez az emlék nagyon szép és sokat gondolok arra, hogy mellette lehettem életemben először teljes mértékben NŐ!
Utolsó kommentek