Durr bele a közepébe, mindenben így vagyok.
Régóta vágyom rá, hogy kettő, három pasi úgy rendesen szétdugja a puncimat. Úgy rendesen, perverz módon. Szinte, hogy megerőszakoljanak, szopassanak majd felváltva dugjanak. Mit felváltva,.!?!
Egyszerre ketten, egy lukamba két hatalmas szerszám. A harmadikat szopjam.
Miközben a párom les minket, a nagy szerszámával játszik közben, néz ahogy habzsolom a mocskos szexet.
Aztán, mikor már nem bírja tovább, odajön hozzám, a nagy felvert szerszámát a számba adja és szopat. Egyre hevesebben, keményebben, nyomja lefelé a torkomba. Közben a három idegen fasz felváltva, néha egyszerre ki be jár a forró lucskos szétdogott puncimba.
Aztán csere.
Két faszt szopok, és a párom az egyik idegennel egyszerre dugják a pinám. Addig amíg spriccelve elszállok.
Majd nyalnak, szinte széttépik a puncim, egy ujj, kettő, három, majd az ököl, és én közben csak szopok, játszok a golyókal, verem a két hatalmas eres faszt.
És elszálok megint, és megint.
Aztán négyen a szám fölé állnak, és az arcomra a számba verik a forró spermát.
Vágyom rá. Néha ez is jó lenne.
Úgy, ahogy a fiatal lány puncija,
A párom hatalmas szerszáma, mikor kettesben perverzül bennem jár.
És arra is vágyom sokszor, hogy csak szeretkezzünk.
A négy vágyból három mindig meg van.
Már csak a négy faszi, már csak arra vágyom.!??!
Szerintem sok nő vágyik erre is.
Utolsó kommentek