Sziasztok. Nem régen történt meg velem kB 3 hete. Van egy kedvenc taxisofor ismerősöm. Helyes pasi imádok vele beszélgetni. Találkozni egyik este meg beszéltük hogy hazavisz munkából. Meg jelent a munkahelyem. Beultem. A kocsijába elindultunk hazafelé. Mivel. Nem. Siettem. Hazafelé kB fél út után befordult egy sötét helyre. Ott megállította a kocsit. Elkezdtuk egymást tagogatni. Felfedezni egymást. Majd hirtelen megkerdezte hogy nincs e kedvem vele szeretkezni. Ha már úgyis sikeresen felhuztuk egymást. Mondtam neki hogy oké. Ki szálltunk a kocsiból hogy a hátsó ülésre üljünk. De már mikor segített kiszalni a kocsiból a nadrág nem. Volt rajta csak a boxer és az óriás farka amit akkor még nem tudtam hogy milyen játékos. Tegyünk hozzá hogy szoknyában voltam. A tanga bugyimat arrébb le vette. Majd a kezével elkezedt simogatni. Egyre jobban kezdünk egymást igazat i majd mondta hogy uljek be a hátsó ülésre majd egy két simogatás után a hatalmas farkát belém rakta. Elkezdunk szeretkezni és éreztem hogy mindjárt elmegyek. Míg baszott folyamatosan élveztem el. Mikor ő ment el. Hatalmasat kiabált. És finoman beleharapot a ciicimbe. És utánna még néhányszor találkoztunk. Hol. Kocsiban hol panzióban estünk egymásnak. Eltelt kB 2 év közben neki is lett kapcsolata. De nem régen ismét beszéltünk telon.megbeszeltuk hogy segít nekem. Költözni. Majd jött hogy megbeszeljuk a dolgokat de nem. Volt kedvem. Otthon talizni vele megbeszéltün hogy talizunk. Én szűk felső farmer. Vékony csábító bugyi. Találkoztunk. Elmentunk ismét kocsikazni. Beszélgettünk majd heves csók csata és megint azon kapom magam hogy szopom. A hatalmas farkát a kocsijában ő meg a izgat majd ismét velem hatolt a hatalmas farkával és egyszerre mentünk el annyira jó volt érezni hogy végre valaki úgy megkefel hogy másnapra izom lázam legyen. Utánna haza vitt........
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Utolsó kommentek