Történt egyszer még 20-as éveim közepén, hogy regisztráltam egy társkeresőre. Ott megismertem egy dögös 40-est. Értett volt, szexi és nyitott.Eleinte mindig megpróbált lepattintani, mert éretlennek gondolt. A kitartásom azonban meghozta az eredményt. Meghívott magához egy éjszakára.
kedves mosollyal és pezsgővel fogadott és beszélgetésbe kezdtünk. Még meg sem ittunk a pezsgőt, de az ujjam már kirándulásra indult, a hatás ne maradt el,a hölgy beindult, mint egy vadmacska. Miután kellően meghoztam a kedvet elém térdelt szolgálatkészen és elkezdett kényeztetni - Isteni volt.
Majd rámült és elkezdett lovagolni. Úgy tekerte a derekát, mint betonkeverő a villanyórát. Ráhatásommal el is élvezett, de nagyon, félő volt, hogy nagyobb lányai felébrednek, de nem.
Ezután keményen behatoltam neki kutyapózban, úgy éreztem a torkáig feldugnám neki a farkamat. Óriásit élveztem. Elment letusolni, majd utána lopóztam és ott is megkapta a magáét.
Kisebb beszélgetés és előjáték után bevallotta szívesen kipróbálná velem az anális szexet, természetesen nem zárkóztam el :)
nagyon örült, hogy bennem megtalálta azt akivel ezt végre kipróbálhatta.
Reggel munkába készülődve beindultam a szexi fehérneműjére és a kosztümére ezért újra rendesen megkeféltem az asztalon, természetesen elkésett a munkahelyről :)
Egy gyönyörű emlék maradt mára, bármikor eszembe jut felizgat.
Aki még nem szexelt egy igazit egy érett 40'-essel az még nem tudja mi az igazi kiadós szex, ami közben átlépsz téren-időn és minden más másodlagos.
Ilyenre vágyom
Utolsó kommentek