Már régóta halogattam, most végre meglátogattam régi iskolatársamat. Befutott vállalkozó lett. Hatalmas lakás, gyönyörű feleség, nagy társasági bulik. Csak a házasélete nem volt igazán felhőtlen, mint utóbb kiderült. Szexuális problémái voltak, és mellette féltékeny is. Mindezt a bulikkal, a jómódja fitogtatásával próbálta feledtetni feleségével is. Mikor megérkeztem, éppen az aktuális buli közepébe csöppentem. A társaság már kellőképpen ittas volt, köztük vendéglátóm is. Felesége vett szárnyai alá. Mosolyogva szoríttatott helyet nekem is az egyik asztalnál. Poharat kerített nekem is. Miközben italt töltött, megbillent.
Csípőjét megfogva tartottam meg, nehogy az asztalra essen. Vékony ruháján át megéreztem bugyija pántját, és egyből beleborzongtam. Ő felkacagva zökkent ölembe. Ahogy fészkelődött, feszes fenekétől farkam merevedni kezdett. Nem zavartatta magát, csak nevetgélt tovább, a többiekkel is viccelődve közben. Zavarban voltam, mert tudtam, hogy észrevehette gerjedelmemet.
-El ne mozdulj innen-nevetett szemembe, mikor felállt ölemből.
Mire visszatért, már óvatosan megigazítottam farkamat, hogy ne feszüljön annyira. Visszafurakodott hozzám, es mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ereszkedett ujra ölembe. Újra töltött poharainkba, és fordulva nyújtotta felém. Kemény formás mellei nekifeszültek lenge selyemblúzának. Erre farkam újra megmoccant. Ezt is észrevette. Nem szólt, csak mosolyogva szemeimet figyelte. Aztán poharát letéve megemelkedett, majd szembefordulva velem ült ölembe.
Továbbra is csak mosolygott, szerintem élvezte zavaromat. Aztán kezével igazítva ruháján alá nyúlt és gombolni kezdte nadrágomat. Kiszabadította farkamat rabságából és combjai közé szorította. Szemeim figyelve hintázgatni kezdett ölemben. Csípőjével lassan araszolt egyre előbbre, és rudamat forró vágatához dörzsölte. Míg távol volt, megszabadult bugyijától. Éreztem, ahogy szeméremajkai körbeölelik farkamat. Tovább hintázgatott, mire makkom puncijának bejáratához feszült. Csípője nagyot rándult, ahogy nekem feszült, és makkomat puncijába szorította. Szemem fürkésző tekintete elsötétült, ahogy lassan elkezdte magát rátolni rudamra. Hüvelyének izmai hullámozva szívták magába rudamat. Tekintete elhomályosult, mikor tövig magába vezette rudamat. Ültében előrehajolt, így mellei arcomhoz szorultak.
-Szopogasd meg egy kicsit.- sóhajtotta fülembe, és egyik bimbóját ajkaim közé igazította.
A társaság zsivaja már csak háttérzsongássá változott. Szopogattam bimbóját, ő pedig csak alig mozdulva, hüvelyének izmaival szorongatta rudamat. Aztán egy hatalmasat sóhajtott, és éreztem, ahogy benne feszülő rudamat forróság önti el. Elélvezett. Lassan emelkedett le rólam, ágyékomat pedig elárasztotta puncijából ömlő élvezetének váladéka. Tétova léptekkel hagyott magamra. Alig bírtam elrejteni még mindig ágaskodó farkamat. Hiába kerestem tekintetemmel, már egész este nem láttam.
Nem tudtam elaludni vendégszobámban, pedig már minden elcsendesedett. Csak halk suhogást hallottam, ahogy bejött a szobába. Ágyamhoz lépett és leeresztette magáról köntösét. Fejem mellett illatozott gyönyörű ágyéka. Az éjjeli lámpa megvilágította remegőn tárulkozó szeméremajkait, amit egyből csókolgatni kezdtem. Belenyaltam puncijába, majd megszopogattam csiklóját is.
Felnyögött, aztán átvetette rajtam lábait és nemes egyszerűséggel magába vezette már igencsak merev rudamat. Hullámzani kezdett csípője, ahogy csúszkálni kezdett rajta. Megint éreztem a forróságot makkomon, de most nem szállt le rólam, hanem magába szorítva hátára gördült és mellbimbóját ismét számba préselte. Csípőm megfeszítve egészen mélyen belefeszültem.
-Igeeen.. Méég.. Ez nagyon csodálatos..-sikkantott fel kéjesen.
Most már csak magamra gondoltam. Hevesen járatni kezdtem benne rudamat, élvezve rángatódzó eksztázisát és elfolytott sikkantásait. Fantasztikus gyönyör közepette robbantam benne, és spricceltem tele hüvelyét spermámmal. Csak szorított magába, egész testében remegve.
-Köszönöm. Nagyon -nagyon köszönöm. -suttogta fülembe. -Mennem kell, mielőtt felébred. De ígérd meg, hogy hamarosan újra meglátogatsz bennünket.
Még egy csókot nyomott számra, aztán amilyen halkan jött, úgy is hagyott magamra.
Utolsó kommentek