Az utca végén van egy kis bolt, a gyors bevásárlásokat itt szoktam elintézni. Most is bementem a bulira készülve telepakoltam a kosarat sörrel, borral, pálinkával, fizettem és indultam haza. A boltos szólt a fiának, hogy segítsen hazacipelni a cuccokat, nehogymár én szakadjak bele. Aranyos, vékony, szégyenlõske 19 éves srác.
Mikor bepakoltunk mindent a konyhába, kérdeztem, hogy mivel tartozom, õ szabadkozott, hogy nem pénzért csinálta én pedig mondtam, hogy nem is pénzre gondoltam, mivel látom a nadrágján, hogy tetszem neki és álló fasszal nem engedem ki a házból, mert mit szólnának az emberek. õ elvörösödött, dadogott, elnézést kért, én pedig megmarkoltam a farkát, letérdeltem elé, kiszabadítottam sz iszonyat kemény szerszámját, rányomtam egy szívós, erõs nyelves puszit aztán finoman nyalakodósan szopni kezdtem, közben morzsolgattam a golyót. Pár perc múlva már nagyokat nyögött, remegett a lába és egy hatalmas sorozatot küldött a számba én pedig nyögdécselve szoptam tovább, miközben a szabad kezemmel a csiklómmal játszottam. Még egy kicsit szopogattam a farkát, aztán felálltam és mondtam neki, hogy most te rendezel le engem.
Megfogtam a farkát és húztam magam után a nappaliba, kibújtam a ruháimból lefeküdtem az ágyra és a lábaim közé húztam a fejét. Nagy odaadással de tapasztalatlanul nyalogatta a puncim, én fogtam a fejét és a csiklómra igazítottam. Megérezte mit kell nyalnia és heves nyögdécseléssel jutalmaztam. Elmúlt a szégyenlõsége is, mert míg nyalt, addig fogdosott mindenhol. Megfogtam a lábaimat a térdemnél, felhúztam a lábam és mondtam, hogy nyúljon be a puncimba. Odaadóan, lelkesen, nagy örömmel nyalt és serényen, gyorsan de figyelmesen járatta bennem az ujjait. Nagy nyögések, sóhajtások, lihegések közepette elélveztem, összeszorítottam a combommal a fejét és szívta nyalta tovább a puncim. Hagytam egy kicsikét aztán felálltam, lenyomtam a kanapéra, beleültem farkába, a fejét a melleim közé húztam és ahogy nyalogatta, szívogatta a bimbócskámat én lassú ütemes mozgásba kezdtem.
Megmarkolta a fenekem és most vadul ficánkoltam a farkán. Miközben le fel járattam a fenekem, közben köröztem is vele és nagyon élveztem, hogy a még mindig kõkemény dákója mozog, forog bennem, élmény volt ez a belsõ masszázs.
Többször is elélveztem ahogy meglovagoltam és õ is lihegett, fujtatott, sóhajtozott, tudtam, hogy õ is megint élvezni fog. Gyere a melleim közé mondtam neki és leszálltam az ölébõl, széthúztam a lábát a hatalmas melleim közé vettem a farkát, õ összeszorította és mozgatta a melleimet. Élvezte, hogy a cickóimmal rejszoltatja a farkát, ahogy markolászta a melleim és tetszett neki, hogy a makkját a számban tartottam, szívtam és szaporán járattam rajta a nyelvemet. Nemsokára megint egy sorozatot engedett a számba.
Elengedte a mellemet, megfogta, simogatta a fejem és elismerõen sóhajtozott ahogy szoptam tovább. Hiába szoptam harcrakész maradt a farka. A szemébe néztem és a torkomra toltam a farkát és vadul, keményen, gyorsan, nagyon-nagyon gyorsan szoptam, közben játszottam a zacsijával, simiztem a combját, a mellkasát, cuppogott a farka a számban, torkomon és pedig nyögdécseltem ami annyira lázba hozta, hogy pár perc alatt megint elélvezett.
A torkomra küldte a tárat és most sikerült lankadtra szopnom.
Miután végeztem vele, felöltözött és indulásnál mondta, hogy máskor segít hazacipelni a vásárlást. Mindenképpen! - megkérlek rá mondtam neki mosolyogva és egy gyors csókot nyomtam a szájára és becsuktam az ajtót.
Ekkor megszólalt a párom mögöttem, hogy szép menet volt, most õ következik...
Utolsó kommentek