Alexa barátnõm felhívott, hogy nyert egy kétszemélyes wellness hétvégét és arra gondolt, hogy velem menne el pihizni. Mondtam neki, hogy inkább a férjemet vigye magával, mert ráfér egy kis lazítás na meg a barátnõim közül õt szereti legjobban dugni a párom. Persze Lexy beleegyezett, eljött a férjemért és leléptek.
Este csengettek, megjött Lexy párja, hogy teljes legyen a párcsere. Peti leheveredett és meg felhívtam a páromat, hogy miújság van velük. Mikor felvette a telefont, kicsit akadozott a hangja mivel a farka éppen a barátnõm szájában volt. Mondtam, hogy akkor ne beszéljünk, hanem kapcsolja be a gépet, hadd lássam õket.
Pár pillanat múlva, már láttam ahogy Lexy belenéz a kamerába, megnyalja a férjem farkát és tolja be a szájába. Peti is hamarosan odajött hozzám és nézte, hogy szopja a barátnõje a férjemet, közben benyúlt a pólóm alá és fogdosta a mellem. Én gyorsan kibújtam a ruhámból Peti a mellemmel játszott és csókolgatta a nyakam én pedig a puncimmal szórakoztam, közben néztem ahogy a barátnõm szopja a párom.
Párom megfogta Lexyit és az ölébe emelte, Lexyikém a melli közé húzta párom fejét, körözött a fenekével és a kamerába nézett. Párom ráhúzott lexy seggére és azt mondta neki, hogy ficánkolj õ pedig azonnal elkezdte rázni a seggét villámgyorsan, pattogott az ölében mint a gumilabda, ugráltak a mellei. Ekkor Peti az arcomhoz nyomta a farkát. Bekaptam, szopogadtam a makkját, õ markolászta a melleimet, simizte az arcomat, közben félszemmel néztem a páromékat õk meg engem ahogy szopom Lexy párját.
Peti kivette a farkát a számból, a gépet rákötötte a tévére, a monitort az ágyra irányította így mi a tévén láttuk a párjainkat és magunkat is. Én az ágyon ültem, lábaim hatalmas terpeszben az asztalon, ujjaim vadul jártak a csiklómon és a puncimban, Peti felállt az ágyra a számba tette a golyóit õ rejszolt és masztiztam. Pillanatok alatt elélveztem, ekkor Peti a bokámat a fülemhez tolta, a farkát meg beverte és keményen kúrt, közben a monitoron néztük, hogy dugják a párunkat. Mindkét srác bevadult, egymásra tomfoltak, ki tudja keményebben dugni a partnerét.
Vadul, keményen, gyorsan, dugtak minket, közben egyre gyakrabban csattant a kezük a seggünkön, mi pedig egymásra licitálva, élvezve, hogy ez tüzeli a srácokat egyre hangosabban lihegtünk, nyögtünk, sikítottunk. Már mi csajok többször is elélveztünk és a srácokon volt a sor. Párom Lexy fölé térdelt, cickói közé tette a farkát és dugta a melleit. Lexy közben simogadta a zacsiját, a fenekét, a hátát, a mellkasát. Rövidesen párom hörögve elélvezett, kicsit még dugta a mellét, majd a szájába tette a farkát, amit pedig Lexyre küldött szétkente a mellén, az arcán aztán a hajával letörölte.
Peti a hátamra fektetett, a lábam a háttámlán a fejem lelógott az ágyról és a torkomra küldte a farkát. Dugta a számat, fogta nyakam, hogy érezze meddig tolja a fakát, gyúrta a mellem, néha a lábamközé nyúlt és megnyomta, megdörzsölte a puncim, majd ordított egyet, a torkomra élvezett, tövig nyomta, bent tartotta a farkát majd újra dugta egy kicsit.
Aztán megbeszéltük, hogy egy óra múlva újra találkozunk a gép elõtt...
Utolsó kommentek