A kis belvárosi üzlet ahol dolgoztam nem volt túl forgalmas. Ezért jó párszor elõfordult, hogy valamelyik pasim benézett egy-egy napközbeni kóbor numera erejéig. Bejött a kedvenc alkalmi pasim, hogy igyunk meg egy kávét.
Mivel pici volt a helyiség csak a mosdóban volt víz. Bementem, hogy engedjek vizet a vízforralóba, õ utánam lépett, elkapta a melleimet és gyurmázta szépen lágyan kellemesen. Lecsusszant a keze, benyúlt a szoknyácskám alá és a bugyin keresztül simogatta a puncimat, aztán összecsippentette és masztiztatott. Ekkor már letettem a vízforralót, hátranyúltam megsimogattam a farkát, kigomboltam a nadrágot, kivarázsoltam a szerszámot és simogatta, dörzsölgettem.
Tudta, hogy már tocsog a puncim, a kezét a hátamra tette, hogy hajoljak elõrébb és megtámaszkodtam a mosdókagylóban, õ felhajtottam a szoknyám, oldalra húzta a tangám és betolta a farkát. Kapaszkodott a derekamba úgy tolt hátulról. Mivel így nem láthatta az arcom és a ringó hatalmas melleimet, kihúzott, leült a székre és az ölébe ültetett. Imádta / imádja látni az arcom dugás közben, szereti fogni a cickóimat és pedig szeretek lovagolni az õ ölében (is). Mozgattam a csípõm elõre, hátra, jobbra, balra, kör-körbe és le-fel közben markolta, szopogatta a mellem, csókolta, harapdálta a nyakam. Nem voltam elég gyors, ezért ölbe vett, de a farkát egy pillanatra sem vette ki és új letett az asztalra. Én átkulcsoltam a lábammal a derekát, és magamba rántottam. Nagyot nyögtem. Ez tetszett neki, ezért fentebb kapcsolta a sebességet gyors menetben dugott, én pedig simogattam, finoman karmolgattam a hátát, fenekét. Hamar elélveztem. Hogy fokozzam az élvezetét egyik kezemet a puncim elé tette, mintegy meghosszabbítva a pinusom és oldalról ráfogtam a farkára, a másikkal a kavicsaival játszottam.
Kivette a farkát, most hasalnom kellett az asztalon. Széttolta a lábaimat nagyobb terpeszbe, makkjával megsimogatta a popsi lyukam, megmasszírozta a csiklómat, majd hirtelen karóba húzott. Belemarkolt a hajamba, hátrahúzta a fejem, megnyalta a nyakam és a fülemet, rácsapott a fenekemre és azt mondta: most nem dugni hanem baszni foglak. Basszál meg mondtam. Erre olyan keményen erõsen gyorsan dugott, úgy csattogott a lágyéka minden lökésnél, mintha szakasz menetelt volna.
Mindketten nagyon élveztük. Én már legalább harmadjára élveztem el, mikor hirtelen kikapta a farkát és mindent ráküldött a fenekemre. Míg dolgozott a farkán addig hozzám dörzsölte, rajzolgatott a fenekemre vele és bemasszírozta a jutalmamat. Mikor végzett, finoman betolta kicsit még járatta bennem a szerszámot ami nagyon nem volt ellenemre. Miután abbahagyta, megtöröltök egymást, rendbe szedtük magunkat fõztem egy kávét, elszívtunk egy cigit.
Még visszalépett, megfogta a fenekem, érzékien megcsókolt és az mondta, hogy imádja, hogy bármit meg tehet velem, hogy mindent engedek, aztán kiment. Leültem a székemre, nem telt el 5 perc sem és visszajött. Még egy menetet mondta és be is zárta az ajtót kivette a farkát odalépett hozzám a számba tolta és levette a felsõmet, játszott az imádott melleimmel. Megfogta a kezem, felállított a falhoz nyomott, a lábam a karjára vette ismét oldalra húzta a bugyim, lágyan megharapta a szám, beszívta a nyelvem és finoman, lassan, lágyan belém tolta a farkát...
Utolsó kommentek