A férjemmel ketten voltunk itthon, mikor csörgött a telefonja. Szólt, hogy jön egy fontos ügyfele. Gyorsan összerámoltam a házban, magamra húztam egy aranyos, sokat sejtetõ átlátszó kis szoknyácskát, egy szûk, mély dekoltázsú topot. Mire végeztem, már csengetett is.
Beengedtem. Rövidnadrág, világos ing volt rajta. Látszott az ing alatt a tetkója. Nagyon izmos, szépen kidolgozott teste volt. Azonnal bevillant az agyamba, hogy meg kell dugatnom magam vele. Leültünk hármasban. Õ a fotelben ült a párom és én az ágyon. Láttam, hogy én is bejövök neki, ezért kicsit széttettem a lábam, hogy beláthasson a szoknyácskám alá. Tetszett neki a látvány. Kimentem, hoztam be egy kávét, de a konyhában kibújtam a bugyimból.
Leültem és szépen keresztbetettem a lábam, de úgy, hogy láthassa a puncimat. Láttam és élveztem, hogy alig tud a szemünkbe nézni.
Férjemnek csörgött a telefonja és kiment a nappaliból. Azt mondtam a srácnak, hogy ne húzzuk az idõt, nem tudjuk mikor jön vissza a férjem. Odamentem hozzá, kihámoztam a farkát ami már bevetésre készen állt. Nem volt idõ nyalakodni, ezért azonnal beleültem és ficánkolni kezdtem az ölében. Feltolta a topomat, markolta, szopogatta a melleimet. Nem tudtam olyan vadul mozogni, mint szerette volna, ezért felállt, közben az ölében tartott, lökött párat rajtam, majd ráhajtott a fotel háttámlájára és úgy dugott. Kapaszkodott a derekamba, markolta a fenekem, majd mikor már ez is kevés volt neki, lehúzott a földre, a hátamra fektetett a lábaimat a nyakába tette és még keményebben dugott.
Kicsit lassított és megkérdezze, hogy hová menjen. Gyere a számba mondtam neki. Ekkor összefogta a fejemnél a két lábamat keményen erõsen belém verte a farkát, majd kifordult belõlem, az számhoz térdelt és a számba tette a farkát. Megfogta az államat, hátrahajtotta a fejemet, a fejem mögé térdelt és a torkomra küldte a farkát. Tövig nyomta és vadul dugta a torkom. Éreztem, hogy lüktet a farka. Hátranyúltam, elmartam a golyóit és masszíroztam. Nyöszörögve telibe lõtte egy sorozattal a mandulámat.
Gyorsan körbefuttattam a nyelvem a makkján, jól átmasszíroztam, mikor hallottam, hogy csukódik az ajtó, a párom befejezte a telefonálást. Pár pillanat múlva ott volt a nappaliban, addigra mi a srác felhúzta a nadrágot és meg le a szoknyát és a topot. Megbeszélték gyorsan amit kellett és lelépett a kóbornumera-vendég.
Mikor visszaléptem a nappaliba azt mondta a férjem, hogy meg akarlak dugni. Én levettem a felsõt, kiléptem a szoknyából elé térdeltem, kivettem a farkát és rábuktam õ pedig fogta fejem irányította a sebességet. Mikor már kõkeményre szoptam, lefektetett az ágyra, széthúzta a lábaimat, leszorította a fejem mellé és azonnal tövig varrta a farkát. A lökéstõl hatalmasat sikoltottam, ami olaj volt a tûzre. Keményen küldött, én pedig, hogy fokozzam az élvezetét alányúltam, megfogtam a golyót és...
Utolsó kommentek