Már túl voltunk a Hűvösvölgyi nagyréten történt grupin megtapasztaltuk, hogy Lilla nem csak két három férfi ostromát bírja ki. Aznap tényleg elfáradt, de én nagyon boldognak láttam és amikor megkérdeztem, újból eljönne- e habozás nélkül válaszolta, örömmel. Most már gyakorlottabbak voltunk és csak annyi változás volt, hogy a kalauz is velünk tartott itt ért egy újabb csalódás, mert bár akartam a lány fenekét soha nem tudtam megkapni, mert Lilla jajgatása mindig lelombozott. A kalauz viszont nem tudta és egy óvatlan pillanatban bejutott a popsi lukába.
Így aztán sem a punciját sem a popsiját nem én dugtam először, és nem az én faszomat szopta.
Lilla sokat mesélt arról hogy álmában megerőszakolták
A hüvösbölgyben töltött nap után kissé sziszegve ült le az autóbuszban, de vidám volt amikor megkérdeztem fáradt- e Holnap újra kezdhetjük. Persze másnap dolgozni kellett, de délután azt mesélte, hogy szép álma volt egy fekete fiú és vagy tíz fehér tört ránk a Gellérthegy lábánál és mindenki megdugta.
Egész héten szerveztem az évfolyamtársaimat, hogy kinek lenne kedve a menyasszonyat megerőszakolni a Gellért hegyen. Mindent megbeszéltünk, megeskett őket, hogy nem ismernek ránk rontanak és durván megbasszák Lillát. Nyolc fiú jelentkezett. Büszke voltam magamra. Na eljött a szombat. Ideges voltam a megbeszélt időpontban ott voltunk a szobor alatti bokros hely környékén, néztük a város fényeit, az volt a jel, amikor csók közben felhúzom a szoknyáját és a bugyit letolom, támadjanak. Tolom a bugyit a pina nedves, futó léptek, elántják a lányt, elesik, mert a bugyi a térdénél, a bugyi elszakad, Lilla hanyatt fekszik, hatan eljöttek basszák. Jenő az első gyorsan mozog a segge. Lilla jajgatása hangos, valamelyik befogta a lány száját. Berci a következő, nagyokat dög, a lány mintha orgazmusa lenne, aztán Pali dugja kedvesemet, aki viszonozza a lökéselet Iván gyorsan mozog, de Lilla már a fenekét, már ő diktálja az ütemet élveznek. Az utolsó is benne van majd hàrman újból neleélvrznel a pinába
Ülünk a földön az utolsó is elszaladt. Indulunk lefelé, Lilla szótlan a szakadt bugyi a kezemben.
Hátulról valaki lefog, Lillát lerántják az első már benne van. Lihegés nyögések Lilla nem mer kiabálni az előbb is majdnem megfulladt. Második, a lány fejét jobbra balra forgatja, a férfi hajszolja magát, végre görcsös lesz a mozgása ejakulál, a lány teste reszket, újabb merev dákó keresi az utat majd mintha elájult volna, még négyen állnak sorba, és aki lefog. Kis tanakodás Lilla fekszik a füvön combjait felhúzva, zihál kezei a füvet markolják, egy alul meztelen test hajol a lány fölé, rémült vagyok, mert ezek ismeretlenek ez tényleg erőszak. A férfi lassan veszi birtokba a törékeny testét Lilla igazodik megfogja a faszt és magába illesztette a zacskót dimítja gyengéden megemeli a derekát, csókta nyújtja a száját basznak mint férj és feleség. Jönnek az utolsó pillanatok, Lilla, mintha fajkálná a férfit
Jó voltál. A férfi egy cetlit ad át. A következő térdelt a megviselt combok közé. Lilla gyötört arccal próbál mosolyogni egy lökés, Lilla felnyög, dugjad sóhajtja, add belém. Jó voltál a pasi felugrik és a többi után szalad
Újabb hímvessző a fáradhatatlan vaginában a lány átkarolja a fiatal fiút, aki szinte mozgás nélkül elélvez egy visszajön, az engem fogva tartóval vitatkoznak a lány mozdulatlan, a szoknyáját maga alá húzza megemelkedik kissé amikor fölé térdelnek jobbra balra mozgatja a testét elhanytlik orgazmus újra döfik, orgazmusa van liheg jajgat, mindenki elszelelt az én farkam áll, de N akarom megbaszni
Lrvándzorgunk a villamosmegállóba ott van még három... Félre hívják a bugyival törlöm az infót. Másnap Lilla felhívja azt a telefonszámot, ami a ctlin van a Gellért hegyen baszunk újra...
Utolsó kommentek