Úgy négy hónapja voltunk együtt. Mint minden új szerelmespár, mi is rengeteget szerelmeskedtünk. Az évek teltével hetente már legfeljebb négyszer esünk egymásnak, de akkor épp egy szexmaraton közepén jártunk. Nem tudom hányadik alkalom volt, de mivel mindegyik ugyanolyan forró és felemelő, mindegy is.
Akkor is lassan húztam fel őt, ő pedig engem. Imádom az érzést, amikor elönt a vágy! Mintha forró láva folyna az ereimben. Enyém kellett legyen a puncija! Bent akartam lenni! Nagyon keményen megdugtam szemből. Nagyon hajlékony negyven fölött is. Lábait egész a nyakába húzza, kemény mellei az egyre vadabb ritmusra táncolnak. Megdugom a G-pontját. Bár már a ráhangolódás során is volt vagy egy tucat orgazmusa, most is élvez folyamatosan.
Aztán egyszer csak kicsúszik a kőkemény farkam csucsogó puncijából. Azonnal vissza akartam csúsztatni, de ő ekkor, mintha véletlen lenne, megmozdul. Egy picikét felemelte a formás fenekét, és a farkam becsusszant szűk popsijába. Huncut puncija csodálatosan nedves, a Haverom úgy siklik egyre mélyebbre, mintha síkosítóval kentem volna be. Azonnal tövig nyomtam, lendületből. Fantasztikus érzés! Beszéltünk már sokszor a popsiszex örömeiről. Elmondta, hogy ő élvezné, de még nem sikerült senkivel megélni. Én sok partneremmel kipróbáltam, de sosem volt az igazi. Feszültek, paráztak, nem tudtak ellazulni. Nem volt jó. De abban a pillanatban amikor ijedten rápillantottam, hiszen nem volt megbeszélve, ő röviden, csilingelőn felkacagott. Ragyogott a mosolya és én is azonnal felderültem! Keményen kezdtem dugni a popóját. Egyre keményebben és mélyebben. Ő pedig elélvezett újra és újra! Valahogy másképp élvez el popsiban. Az az érzésem olyankor, hogy valamiféle ősi ösztönök bújnak elő.
Végül hatalmasat élveztem én is. Kihúztam a farkam és ő azonnal megpördült, épp, hogy odaért, az első sugár beterítette jobb orcáját álltól halántékig. Azonnal a szájába vette és vadul csókolva az utolsó cseppig magába fogadta a spermám és közben annyira elnyújtotta az orgazmusomat, amennyire csak merte. Csodásan csókol! Percekkel később tértem magamhoz. Ő hozzám bújva pihegett, együtt lebegtünk.
Forrás: https://szextortenetek.hu/
Utolsó kommentek