A szívem a torkomban dobogott, ziláltam, levert a víz. Bementem a könyvtárba, elhúztam a függönyöket, de az ajtót elfelejtettem kulcsra zárni.
“Megint Ő volt az!… Azt hittem nem tudom türtőztetni magam… Miért kell ilyen gyönyörűnek lennie?”
Az ajkai jártak a fejemben, a gyönyörű, sötétbarna haja, a hatalmas barna szemei és az a gyönyörű teste, a széles csípővel, kis vallákkal és dögös lábakkal.
Sírva fakadtam. Gyötrődtem. Nem akartam ezt érezni. Nem akartam ezeknek a gondolatoknak a rabja lenni.
Ahogy ezek a gondolatok őröltek belülről, a kilincs lefelé nyomódott, az ajtó kinyílt. Bernadett lépett be az ajtón. Bernadett, az irodalom tanár, Bernadett, a legszebb nő akit valaha láttam, Bernadett, akiért teljes mértékben odavoltam és úgy vonzott mint a mágnes.
– Hát itt vagy! Nem tudtam már hol keresselek, úgy elszaladtál az előbb… Minden rendben?”
A szemeim tágra nyíltak, folytak belőle a könnyek, egy hang sem jött ki a torkomon. Tudtam, hogy menekülőre kell fognom, mert ha maradok annak rossz vége lesz.
Az ajtó felé siettem, ami előtt Bernadett állt.
– Persze, jól vagyok!
– Nem úgy tűnik..! Miért nem mondod el?
– Mert tényleg minden rendben, nincs semmi baj!
Mondtam idegesen, közben a padlót nézve, hogy el ne vesszek megint a gesztenyebarna szemeiben.
Majd fogta, becsukta a könyvtár ajtaját maga mögött, fogta a kulcsot és elfordította. A zár kattanása villámcsapásként nyilalt belém. Ott álltunk ketten, a besötétített könyvtárszobabán, ami egészen kicsit volt, mindig ide szoktam elfutni, ha sírni támad kedvem vagy kiborulok. Most ketten voltunk ott, egészen közel egymáshoz. Egyszerre volt ijesztő és izgató.
Elkezdte simogatni az arcomat. A másik kezével végigsimította a karomat.
– Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz?
Amint ezt kimondta és éreztem, hogy mennyire közel van az arca az enyémhez, a leheletét, ismét egy könnycsepp gördült le az arcomon.
Nem bírtam tovább.
Szorosan magához ölelt. Teljesen megadtam magam neki.
A vállán pihent a fejem.
Pár perc múlva felül átkaroltam, és úgy öleltem tovább. Bernadett a derekamat fogta és nem eresztett. Már nem sírtam. A nyakába bújtattam az arcom, csodálatos érzés volt.
A kezeivel elkezdte simogatni a hátamat, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy a pólóm alá csúszik a keze. Nem értettem mi történt, annyira zavarba jöttem, hogy levegőt venni se mertem.
A melltartóm csatjánál járt a keze. Ki is kapcsolta, én pedig hátrébb hajoltam, kérdőn és kétségbeesetten nézve, mikor ismét végigsimított az arcomon.
– Semmi baj… Szólj, ha nem szeretnéd..
Ismét meg sem tudtam szólalni..
– Én majd megvigasztallak! – Mondta egyre közelebb hajolva.
Az ajkai az enyéimhez értek, a nyelve behatolt a számba. Finom meleg volt a csókja.
Ekkor már a legkevésbé sem tudtam türtőztetni magam!
Lejjebb csúszott a kezem és elkezdtem kigombolni a blúzán a gombokat. Szépen lassan, mialatt ő az ajkaimat harapdálta. Elkezdtem fogdosni a melleit, amik már megkeményedtek, akár csak az enyémek.
Úgy gondolta megkönnyíti a dolgomat és levette a blúzát. Nem akartam elhinni, amit látok…!
A melltartóját is levette, félredobta, majd közelebb húzott magához. Lerángatta rólam a pólót, a melltartót, majd az övemnél fogva az asztalra tett. Elkezdte lehúzni a cipőmet, én pedig kicsatoltam az övemet, tudtam mi fog következni…
Lerángatta rólam a gatyát, benyúlt a bugyimba és elkezdte izgatni a csiklómat.
Eléggé felgyorsultak az események, de nem bántam. A csípőmet ritmusosan ringattam előre, hátra, összhangban voltam a kezével. Közben a melleit masszíroztam és a mellbimbóját szopkodtam. A tudtomra is adta, hogy tetszik neki, szépeket nyögött. Majd felmászott az asztalra, levette a bugyimat is, szóval már teljesen meztelenül, kipirulva, sírva, zilálva, nedvesen feküdtem előtte.
Elkezdett nyalni. Nyögtem egy hangosat, majd befogta a számat és suttogta.
– Csendben kell lennünk, csillagom!”
Majd folytatta tovább, én pedig a két kezemmel próbáltam befogni a saját számat.
Egyre intenzívebben nyalt, közben elkezdett ujjazni is.
Nem bírtam sokáig, egyre erősebben toltam oda a csípőmet a szájához, majd mikor utoljára megszívta a csiklómat, eltévedtem.
Visítani akartam, de nem lehetett. Helyette szapora, mély levegőket vettem, fuldokoltam, és a számat szorítottam, hogy nehogy elhagyja egyetlen hang is.
Bernadett átkulcsolta a derekamat, felültetett, magához szorított és csókolgatott, hogy addig se hallatszódjon a sírásom vagy a nyögésem.
– Ne sírj, én majd vigyázok rád!
Forrás: https://szextortenetek.hu/a-leszbikus-irodalom-tanar/
Utolsó kommentek