Én és a feleségem 10 éve vagyunk együtt.
Én 28 ő 26 éves.Nekem voltak előtte kalandok kisebb szerelmek de neki viszont én voltam az első mindenben….. És nagyon hűséges típus ezt jegyezzük meg.De bele is kezdek a sztoriba.
A párommal hivatalosak voltunk az unoka tesóm szülinapjára amit egy hotelben rendezett, persze ott alvós buliról volt szó.
Mind a ketten megkaptuk a szobát és irány le bulizni.
Éppen a bárpultnál ültünk amikor az uncsi tesóm oda jött bemutatni egy régi haverját.
Ki sportolt úri ember volt és elég jó képű is.
Beszélgettünk erről arról és feljött a szó hogy ki mivel foglalkozik.Kiderült hogy valójában a pornó iparban dolgozik mint film rendező.
Ez egy kicsit meglepett minket de nem mutattuk ki az ő dolga.Egyik témába mentünk a másikba.Egyik pillanatában rá nézett a feleségemre és azt mondta hogy ő vele is el tudna képzelni egy erotikus témát.Én felnevettem se a feleségem el pirult nem nagyon szerette ezeket a témákat.
Nem csodálom hogy megtetszett a feleségem a férfinak hiszen arcra nagyon szép nő a feleségem kicsit molettebb de erotikus nagyon gyönyörű nagy mellek szép hátsó.Buli folytatódott tovább majd a feleségem azt mondta menjünk fel a szobába lepihenni.Felmentünk és az igazi történet most kezdődik.
Már a liftben el kezdtünk csókolózni.Nagyon fel voltam izgulva és fél állt a farkam is szinte harapta a számat…. még sosem láttam ennyire felizgulva.Bementünk ő azonnal letepert az ágyra lehúzta a felsőm erre én is el kezdtem vetkőztetni.Kibuggyantak a gyönyörű szép mellei. Rám nézett és egyre lejjebb kezdett csókolgatni és a másik percben már vadul szopta a faszom.
Annyira forró volt a szája hogy úgy éreztem hogy menten el élvezek,de nem szóltam neki hiszen nagyobb régen élveztem már a szájába.folytatta tovább a fasz szopást és a golyó nyalogatást.Egyik pillanatban észre vettem a szemem sarkából hogy valaki figyel és veri a dákóját de nem vettem ki hogy ki az.Kicsit ideges lettem.A másik pillanatban már nyitódott is az ajtó és belépett rajta a film rendező.Kipirosodott felizgult álló fasszal csak nézte a feleségem kerek molett segget (Ami persze ki volt nyomva). A Párom nem vette észre éppen a golyóimat nyalogatta.Szívem hevesebben dobogott ahogy közelített a feleségem felé nem tudtam mit csináljak abba hagyjam ki dobjam vagy hagyjam hogy hatalmas faszával megdugja a feleségem?Hagytam!Jobban felizgultam ettől.
Szóval szépen oda lépett a feleségem mögé le térdelt és hirtelen el kezdte nyalni a forró punciját.Feleségem fel sikoltott
– Úristen mi ez??!! Hátra nézett majd rám
-Hagyjad szívem csinálja.
És vissza nyomtam a fejét.Persze a feleségem ellenkezett dákóval a szájában.a férfi nyalta és szerintem ujjazta is mert egy perc tiltakozás után a feleségem el kezdett vadul nyögni
-Úristen!!Istenem de jó!! de rám nem mert nézni csak élvezett.
-Ilyen szaftos forró picsát még nem nyaltam, szét fogom kúrni a seggeddel együtt. – Mondta a férfi nyalás közben.
-Ahh!Ahhhhw!! Szívem ne hagyja abba!!
Sikoltott fel a nejem.Ki volt fordulva önmagából.Sosem láttam őt ennyire élvezni.
Egy két perc múlva a férfi fel állt és durván betette a faszát a feleségem puncijába.
Vadul baszta őt közben tépte a haját
-Ez az basszál úr isten de jó!! Jézusom bazd szét a picsám!!! Ordított a nejem
-Tele fogom élvezni a drága forró puncidat – Erősebben kefélte
-Ahh! Ahh!
Élvezett a férfi is egyre hangosabban és csak baszta a nejem.A feleségem már szopni nem tudta a faszom az élvezettől. El kezdtem verni magamnak (Nem sok kellett hozzá hogy el elvezzek)
Hirtelen a férfi abba hagytam a kúrást kivette duzzadt nedves faszát és betette a nejem seggébe
-Ne ne oda ne kérlek! kiáltott fel a feleségem
-Ne tedd oda neki én sem tettem neki még soha be-Mondtam de közben egyre élveztem a jelenetet
-Ne érdekel akkor is most szét baszom a segget.Legalább végig nézheted hogy kell megbaszni egy ilyen nőt.
Majd lenyomta a feleségem fejét és amennyire csak tudta erősen és sebesen baszta
-Ahhw ahhw ahhw!!!!!
Feleségem szemeim szintet kifordultak.Nekem se kellett több el élveztem.
A férfi csak kurta a szép forró segget
-Ez az te kurva! Férjed nem tudja hogy milyen segglyukat hagyott ki.De most megkapod Ahhh!!
Körülbelül 5 percig baszhatta a nejem segget amikor felordított
– Jön!!
Megfogta a feleségem fejét és bele baszta a faszát a szájába.
-Ez az !!Nyeld csak! Úristen nézz ide hogy élvezek a nejed forró szájába
Feleségem csak nyeldesett és szopta a faszát tovább…A golyóira lecsordult gecit is lenyalta.
Másik percben a férfi zihálva el lökte a feleségem magától.felhúzta a nadrágját és kiment szó nélkül a szobából…
Csak feküdtünk egymás mellett a szét baszott feleségemmel akinek eddig mindenben én voltam az elsőt és mindig hűséges család anya volt.
Sosem beszéltünk erről soha és a férfit sem láttuk soha ez után……
Utolsó kommentek