Első és egyetlen olyan bulim volt amikor nővel mentem haza. Disco, szolid piálgatás. Tánc a vörös dögössel. Nem én szedtem fel, Ő csípett fel engem. Egy óra volt amikor mondta, hogy ha van kedvem menjünk. Taxiztunk a lakásáig. Két numerát lenyomtunk. Eszméletlen jó teste volt és nem kellett gumit húznom. Reggel ébredeztünk, nem rúgott ki. Kávé zuhany miegymás. Meztelenül jött ment. Felállt a farkam, de mondta, hogy most nem. Én is csupaszon voltam amikor nyílt a másik szoba ajtaja. A nővére keveredett elő combközépig érő pólóban.
Zavarba jöttem, hogy egy szál faszban ülök ott. Nem akadt fenn a dolgon. Bement a húga szobájába és kihozta a gatyám meg a nadrágom és szó nélkül az ölembe ejtette.
Csak ámultam- bámultam, hogy nem vagyok még most sem kirúgva. Szombatot, vasárnapot velük töltöttem. Elmentünk hármasban egy kiállításra, este TV-t néztünk ilyenek.
Egyre jobban tetszett a nővér, nagyon egy húron pendültünk.
A vége az lett a dolognak, hogy elkezdtünk találkozgatni hugival. Már fél éve “jártunk” amikor rádöbbentem, hogy én a nővérét szeretném. Ez nem kicsit kínos. Azon kaptam magam, hogy igyekszem már olyankor náluk lenni amikor hugi még nincs otthon. Nyilván éreztük mindketten, hogy nagyon működik a kémia…
Egy szombat este hugi szólt, maradj majd jövök és elhúzott. Ott maradtam és nagyon komoly dumapartit rendeztünk a nővérével. Elcsattant az első csók is. Kézen fogott, bevitt a szobájába és szeretkeztünk. Hiába jobb hugi teste és sokkal felszabadultabb az ágyban a nővérrel egy csoda volt minden. Abban a pillanatban amikor megcsókolt robbant a felismerés, szerelmes vagyok belé!
Habogva, dadogva mondtam mit érzek, gondolok.
Ahogy volt – meztelenül – a hasamra ült
-Ennyire nem lehetsz gyerek! Hugi azért ment el mert tudtuk, láttuk mi a helyzet. megbeszéltük. Ha akarod mától mi lehetünk együtt.
Így lett. Eleinte egy-két alkalommal hugival is lefeküdtem, de azután annyira beleszerelmesedtem Évába, hogy ezek a dolgok elmaradtak..
Sok év eltelt és nálam nem jött be a szerelem három évig tart tétel. Ma is fülig szerelmes vagyok Évába.
Hét éve voltunk együtt amikor Éva megkért, hogy előtte szexeljünk hugival. Köpni nyelni nem bírtam. Persze ezt is megbeszélték már előre, a hátam mögött. Elég jól sikerült a dolog, mert Éva kezét szorítottam amikor elélveztem hugival.
Azóta évente 1-4 alkalommal szeretkezek hugival. Van hogy ott van Éva, van hogy nincs.
Nem tudom miféle kapocs van a két csaj között de nem is érdekel, mert ilyen szerencse fia nem nagyon lehet rajtam kívül. Eladtam a lakásom, ők is a magukét. Építettünk egy közös házat két szárnyas, két lakásos de az előszoba és a bazi nagy nappali közös.
Amikor Éva terhes lett összeházasodtunk. Itt volt egy két összezördülés. Átküldött hugihoz, utána meg felhánytorgatta, hogy mentem. Átvészeltük a dolgot. Már két kisgyerek sertepertél a kertben. Még mindig mehetek hugihoz, ez nem változott. De a két csaj egyeztet szex ügyben az biztos. Hugi két klasszissal jobb az ágyban mint Éva. De sok év után egyszer csak Éva elkezdte ugyan úgy használni a kezét -pettingelés alatt – , ahogy hugi. Nem tudom hogy alakul tovább életünk. Hugi nem akar férjhez menni. Olykor olykor még együtt töltjük az éjszakát, Éva tudtával, beleegyezésével, néha az Ő akaratával. Nem tudom megfejteni hogyan gondolják ők ezt az egészet, de hogy ez nagyon jó nekem így az biztos.
Utolsó kommentek