A vattát nyomtam a tűszúrás helyére a váróban ülve. Nem elég erősen. Először azt hittem, hogy elég lesz, hogy elálljon a vérzés, de a vattán jelentkező vércseppek másról árulkodtak.
Nem volt különösebb jelentősége a vérvételnek, a munkáltatóm kérte, hogy bizonyos egészségügyi vizsgálatokon essek át a biztonság kedvéért, de ez több helyen így van. Unalmas kedd délelőtt volt, tulajdonképpen örültem is neki, hogy emiatt később megyek be dolgozni aznap. Ott ücsörögve figyeltem az embereket, a gondolataimba merülve, aztán újra a sebre tekintettem. Kicsit még mindig vérzett.
– Nyomd rá erősebben, hogy ne púposodjon! Aztán jó lesz! – szólt egy csicsergő hang a fejem fölött.
Felnéztem. Fiatal, mosolygós arc, szép fogsor, oldalra billentett fej. Hosszú, világosbarna haj, fehér öltözet.
– Köszönöm, kedves tőled, küzdök már egy ideje az elemekkel – válaszoltam egy félmosoly kíséretében.
– Nem vagy túl rutinos ebben. Nem fordulsz meg gyakran ilyen helyen, igaz? – kérdezte vidáman.
– Szerencsére eddig nem volt rá szükségem, remélem, a jövőben is így lesz. Nem kívánkozok betegnek lenni.
– Ezek szerint most sem vagy az… – jegyezte meg a lány, s közben leült a mellettem lévő helyre.
– Nem, nem vagyok. Ez amolyan kötelező program – feleltem, és a vattát ellenőrizve rájöttem, hogy a tanácsa bevált, nincs vér, nincs púp. – Na, most már el is dobhatom! Köszönöm a jó tanácsot.
A lány mosolygott, és felállt. Én is felálltam. Úgy értem, a székről.
A fehér köpenye alatt fehér felsőt, alatta fehér, csipkés melltartót viselt. Kellemesen telt alakja, méretes mellei, és a kedves arca megmozgatta a fantáziámat.
– Mivel hálálhatnám meg ezt neked? – kérdeztem komolyan.
– Ó, nem azért mondtam, ez a dolgom – felelte kissé elpirulva, félre nézve.
– De mégis, én szeretném. Biztos van itt valami büfé, vagy ilyesmi. Mit szólnál egy kávéhoz, vagy valamilyen italhoz? – erősködtem.
A lány ismét mosolygott. Néhány másodpercig. Válasz nélkül. Aztán megtörte a csendet.
– Rendben, nem bánom. Van egy büfé a szemközti épületben, ha gondolod, ott leülhetünk egy rövid időre.
– Szuper! Induljunk! – mondtam izgatottan, s az ajtó felé mutattam.
A lány ment elöl. Ő tudta az utat. Hátulról úgy festett, mint elölről. „Teltkarcsú”. Ez a szó jutott eszembe. De jó értelemben. Kívánatos volt az a test. Az a fenék. Azok a mellek. A bájos arc. Tényleg nagyon szép az arca.
– Megérkeztünk! – mondta felém fordulva.
Ő kávét kért, én teát ittam. Bemutatkoztunk. Jázminnak hívják. Huszonkét éves. Ápolóként dolgozik a kórházban. Egyedülálló. Panelben lakik az anyukájával. Szereti a gyorskajákat, és a háziállatokat. Előbbit mértékkel fogyasztja, mert úgy gondolja, meglátszik rajta. Utóbbi nincs neki, de majd szeretne. Ez az első munkahelye. Kedveli a közösséget, amiben dolgozik. Szabadidejében szívesen sétál, szörföl a neten, és zenét hallgat. Sokat dolgozik, így kevés ideje van ismerkedni. Ez utóbbi nekem pont kapóra jön. Húsz perc után jelzi, hogy mennie kell.
– Mit szólnál hozzá, ha találkoznánk valamikor? Úgy értem, valahol máshol. Persze, csak ha van kedved – tettem fel a kérdést, s úgy éreztem, egyértelmű lesz a válasz.
– Miért is ne? Benne vagyok. Szívesen összefutok veled valahol – mondta a szokásos széles mosollyal, közben az utolsó korty kávéját itta.
– Péntek délután? Én fél kettőkor végzek.
– Én szabadnapos vagyok – vágta rá rögtön.
– Remek! Hol vehetlek fel?
– A lakótelepünktől nem messze van egy játszótér. Ismered?
– Igen.
– Oda kiülök.
– Nagyszerű. Kettőkor ott leszek.
– Oké. Ott várlak majd – felelte, közben felállt az asztaltól.
Megszereztem a telefonszámát, majd két puszi és egy ölelés kíséretében elbúcsúztunk. A pénteki találkozóig.
● ● ●
Pontban kettőkor álltam be a játszótér előtti parkolóba. Jázmin a padon ült. Miután meglátott, lassan, mosolyogva közelített felém. Nem szálltam ki. Behuppant mellém, és két puszival üdvözöltük egymást. Kék farmernadrág volt rajta, és barna csizma. Könnyű kabát, alatta blúz, ami úgy volt gombolva, hogy kiemelje a dekoltázsát. Nyakláncot viselt, a frizurája pedig olyan volt, mint mikor megismertem. Jázmin dögös volt. Legalábbis számomra mindenképpen.
Nem étterembe vittem, mert az ebéden már túl voltunk. Kávézóba mentünk, de nem a mi városunkba, hanem egy másikba. Ezt azzal indokoltam, hogy így legalább utazás közben is beszélgethetünk. Jázmin örült neki. Beszédes lány volt, aki vágyott a társaságra. A férfi társaságra. Szerette, ha foglalkoznak vele. Ha van valaki, akivel megbeszélheti a dolgait. A problémáit. Az érzéseit. Az életét. Én ilyen típusú férfi voltam. Olyan, aki szívesen meghallgatja a másikat. Aki megértő. Aki támaszt nyújt, ha szükség van rá. Aki megvigasztal.
A kávézóban cappuccinót ittunk, és sütiztünk. Jázmin többet is megevett. Én csak hallgattam. Bólogattam. És időnként kérdeztem. Már ami azokat a témákat illeti, ami érdekelt.
Jázmin utálta az iskolai éveket. Nem volt sikeres. Nem elsősorban a tanulmányaiban, inkább a magánéletében. Az apja kiskorában lelépett, az anyja nevelte. Mindig küzdött súlyproblémákkal, ezért meggyűlt a baja az osztálytársaival. A dolgok az életkor előrehaladtával változtak meg valamelyest. A középiskolás éveiben már felkeltette a fiúk érdeklődését. Nem mindenkiét, de voltak, akik értékelték a testi változásait.
Elgondolkodtam, hogy az ő korosztályához tartozó fiúk/férfiak valószínűleg más típusú lányokat részesítenek előnyben, de ez idővel, és legfőképp tapasztalattal változhat. Mindenki saját magából indul ki. Én szemrevaló, kívánatos fiatal nőnek láttam, de kétségkívül nem a mai világban reklámozott nőideálhoz tartozott. De ez engem nem bántott, sőt.
Jázmin négy férfivel feküdt le életében. A középiskolában volt egy barátja. Az volt a leghosszabb kapcsolata. A srác szemüveges volt. Nem volt jóképű. Ügyetlen volt. Vele volt együtt először. Egy ideig jártak. A középiskola végéig. Aztán a srác egyetemre ment. Onnantól nem jártak.
Jázmin dolgozni kezdett. A kórházban. Megpróbálkozott a társkeresés online formájával. Randizott párszor, de zavarta, hogy kevés a tapasztalata a férfiak, a kapcsolatok terén. Másfelől, nem voltak szimpatikusak neki az udvarlók. Aztán bejelölte egy jóképű, fiatal fiú. Egy sportoló, aki a helyi focicsapatban játszott, és nagyjából egyidős volt vele. Háromszor randiztak, a negyedik alkalommal megdugta Jázmint. Többször nem találkoztak. Ellenben egy kis idő elteltével két-három csapattársa próbálta felvenni a kapcsolatot Jázminnal, hogy velük is találkozna-e. Ez gyanús volt a lánynak, ezért leépítette őket. A harmadik pasas Jázmin baráti köréhez volt köthető. Egészen pontosan a barátnője kedvesének egy haverjával próbálták összehozni. Ez sikerült is. Néhány hónapig tartott a viszonyuk, ami inkább testi kapcsolat volt. Akkor lett vége, amikor Jázmin rájött, hogy a srác több vasat tart a tűzben. Azóta a barátnőjével sem olyan a kapcsolatuk, mint korábban. A negyedik, és eddigi utolsó férfi egy kollégája volt, aki jelenleg is betegszállítóként dolgozik a kórházban. Ő volt a legidősebb, már elmúlt harminc, de még nem volt annyi, mint én. A férfi udvarolt Jázminnak, majd egy idő után megkérdezte tőle, hogy volna-e kedve lefeküdni vele. Jázmin nemet mondott. Aztán valamivel később a férfi újra megkérdezte tőle, hogy volna-e kedve lefeküdni vele. Jázmin habozott, de ismét nemet mondott. A férfi nem sokkal később harmadik alkalommal is megkérdezte tőle, hogy ugyan most már volna-e kedve lefeküdni vele. Jázmin pedig ez alkalommal igent mondott. Tudta, hogy a férfi több kolléganőjével is rövid ideig tartó viszonyt folytatott a kórházban, főleg ápolónőkkel. Éppen ezért Jázmin nem volt büszke magára. De a szükség nagy úr, és Jázminnak szüksége volt egy férfira. Egy szerda délután találkoztak, mikor mindketten szabadnaposak voltak, de nem a férfinál, hanem Jázminéknál, otthon, mikor az anyukája dolgozott. Jázmin nem szerette volna, hogy az anyukája tudomást szerezzen a légyottról. A férfi kora délután ment fel a lakásukra, eltöltött ott néhány órát, majd még mielőtt Jázmin anyukája hazaért volna, távozott. Jázmin szavaiból kiderült, hogy a férfi méretes szerszámmal rendelkezik, és alaposan megdugta őt aznap délután. Többet nem. Természetesen néhány kolléganő értesült a dologról, és utalásokat tettek Jázminnak, hogy tudják, a férfi az ő skalpját is megszerezte. De Jázmint nem érdekelték a gúnyos megjegyzések, mert úgy vélte, hogy a megjátszható ápolónők zöme már így is megvolt a férfinak, aki pedig még nem, az majd sorra kerül.
Jázmin elmondása alapján olyan férfit keres, akivel komoly kapcsolatra számíthat, de ha úgy adódik, nincs ellenére az ismerkedés alkalmi változata sem. Nem keres konkrétan férjet, de szeretne már olyasvalakit bemutatni az anyukájának, akivel párkapcsolatban lehet. Akivel együtt sétálhat. Kézen fogva. Akivel moziba mehet. Akivel csókolózhat a parkban. Akivel együtt vacsorázhat otthon, az anyukája jelenlétében. Akivel együtt aludhat. Otthon. Akivel kefélhet. Otthon. Úgy, hogy az anyukája is otthon van. Erre vágyik. Egy életre. Egy kiszámítható, stabil életre.
Végighallgattam a mondandóját. Vele nevettem, kedves voltam, bólogattam. Élveztem a társaságát. Jázmin tetszett nekem. Én is tetszettem neki. Tagadhatatlanul.
Mikor befejezte a harmadik süteményét, és félretette a villáját, az utolsó falaton való rágódás közben feltettem neki egy kérdést:
– Nincs kedved feljönni a lakásomra?
Hirtelen meglepődött. Picit köhögni kezdett.
– Hú, basszus, megleptél, Misi – köhögte zavartan.
– Szeretném, ha feljönnél – mondtam határozottan, komolyan.
Mosolygott, majd a poharára nézett. Aztán az asztalra. Gondolkodott. Megigazította a haját. Rám nézett. Bólintott.
– Oké – felelte halkan.
Kacéran elmosolyodott. Előrébb dőlt a székben, többet engedett láttatni a dekoltázsából. Megnéztem magamnak.
– Tetszik? – kérdezte lágyan.
– Eléggé – válaszoltam nyugodtan, kizökkenthetetlenül.
Megfogtam a kezét. Megsimogattam. Ő is az enyémet. Vigyorogtunk.
Az út hazafelé lassan telt. Szerettem volna átugrani. Tudtam, hova megyünk, és miért. Felállt a farkam vezetés közben. Kívántam Jázmint. Simogattam a combját. Hagyta, hogy kicsit belenyúljak a bugyijába. Ő ruhán keresztül fogdosta a farkamat.
Hosszú volt az út, de megérkeztünk. Lakótelep. Jázmin hozzászokott, ő is hasonló környezetben élt. Felmentünk a negyedik emeletre. Kétszobás lakás, nappalival, konyhával. Kicsit ódivatú, de próbáltam pofozgatni, bizonyos dolgokat modernebbre cserélni. A nagyszüleimtől örököltem.
Jázmin leült a nappaliban. Én a konyhában töltöttem üdítőt, és töményet, ha Jázmin azt kívánná. Leültem mellé a kanapéra. Jázmin mindkettőből ivott. Aztán belenézett a szemembe, és így szólt:
– Nagyon bejössz nekem, ugye tudod?
– Sejtettem – feleltem egyértelműen.
Jázmin mosolygott, majd hirtelen az ölembe ült. Közelebb hajolt, és megcsókolt. Én visszacsókoltam. Hosszan. Közben a haját fogtam, és a fenekét simogattam. A csókcsatánk után Jázmin elkezdte kigombolni a blúzát. Lassan. A földre dobta. Néhány másodperccel később a melltartóját is. Elakadt a lélegzetem. Nagyok voltak. Fiatal, kellemes cicik. Tudtam, néhány év múlva már nem így fognak kinézni, de Jázmin a lehető legjobb korban volt ezekhez a cicikhez. Aztán másodjára is elakadt a lélegzetem. Először észre sem vettem, aztán felkiáltottam:
– Mellbimbópiercing!
Jázmin nevetni kezdett. Én azonnal a nyelvemhez akartam érinteni. Meg is tettem.
– Nem számítottál rá, mi? – kérdezte jókedvűen.
– Meg sem fordult a fejemben – válaszoltam. Te aztán tudsz meglepetést okozni.
Jázmin elégedetten konstatálta, hogy tetszik, amit látok. Megszabadított a pólómtól, aztán kicipzárazta a nadrágomat. Kivette a farkamat. Lassan a földre ereszkedett. Megnyalta a száját, a szemembe nézett, és bekapta. Szopni kezdett. Ütemesen. Cuppogott. Hátradőltem. Behunytam a szemem. Élveztem, ahogy kényeztet. Jázmin pompásan szopott. Időnként a kezével is rásegített. A nyelvét is csodásan használta.
Aprókat nyögdécseltem. Aztán hosszabban. A nevén szólítottam. Halkan, fújtatva.
– Óh, Jázmin!
Hallottam, ahogy nevetgél. Aztán egy utolsó cuppanás után abbamaradt. Mikor kinyitottam a szememet, és magam elé néztem, megláttam őt. Ott állt előttem, meztelenül, csípőre tett kézzel, széles mosollyal. Gyönyörű volt a puncija. Felálltam a kanapéról. Átkaroltam, simogatni kezdtem a testét. Ő csókokat lehelt a nyakamra. A kezénél fogva elvezettem a hálószobába. Az éjjeli szekrény fiókját kihúztam, óvszerért nyúltam. Kibontottam, és felraktam. Ő végignézte, közben a melleit simogatta. Az ágyra feküdt, és felkínálta magát. Rámásztam. Csókolóztunk. Megnyaltam a mellbimbóit. A melleit, a nyakát, a testét. Megfogtam a farkamat. Lassan a puncijához irányítottam. Aztán benyomtam. Jázmin hangokat adott ki. Kéjes hangokat. Én is. Másodjára is benyomtam. És újra. És újra. Újra. Megint. Egyre gyorsabban. Kívántuk egymást Jázminnal. De én nem szeretkezni akartam vele. Én meg akartam dugni. Úgy, ahogy a többiek is. Döftem, és döftem. Újra. Ismételten. Megint. Addig, amíg hangos nem lett. Mikor elég hangos lett, még erősebben döftem, hogy még hangosabb legyen. Hogy jól érezze magát. Hogy én is jól érezzem magam. Azt akartam, hogy rendesen meg legyen baszva.
– Óh, nagyon jó pasi vagy, Misi! – nyögdécselte közben.
Nem válaszoltam. Csak tettem a dolgom. Ahogy egy jó pasihoz illik.
Jázmin belekapaszkodott a vállamba, és a karomba.
– Basszameg, de jól kefélsz! – kiáltotta valamivel később.
– A rutin meg az évek – lihegtem.
Jázmin nevetésben tört ki. Imádtam a hófehér fogsorát.
Lassítottam. Már gyengédebben döftem. Egyre lassabban. Aztán megálltam. Jázmin elégedetten vigyorgott.
– Fordulj meg! – közöltem vele.
Megfordult. Négykézlábra helyezkedett, én pedig térdeltem mögötte. Megnéztem a fenekét. Méretes volt, szinkronban a melleivel. Borzasztóan tetszett.
Kényelmesen behelyeztem a farkam Jázmin vaginájába. Felnyögött. Először csak apránként, kicsiket szúrtam, aztán lendületbe jöttem, megállíthatatlanul. Jázmin nyöszörgött, aztán valósággal kiabált. Jó értelemben. Az egyik kezem a derekáról a vállára tévedt, a másikkal pedig a hosszú haját fontam a csuklómra. Közben keféltem, mintha az életem múlna rajta. Egy ponton megrántottam a haját, hogy fájjon, és felhúztam a testét az enyémmel egy magasságba. Vicsorogtam, és fújtattam, mint egy állat. Azt szerettem volna, hogy Jázmin örökre emlékezzen erre az alkalomra. Mielőtt még szétrobbantam volna, hirtelen lenyomtam Jázmin fejét a párnára, így agresszíven, erőszakosan uraltam a testét, majd egy hadvezérhez méltó kiáltással elélveztem a csodálatos puncijában. Még néhány másodpercig pihentettem benne a farkamat, majd lefordultam róla, s melléhuppantam az ágyon.
Jázmin a hasán feküdt, arccal felém, mosolyogva.
– Lenyűgöző voltál! – mondta elégedetten.
Oldalra néztem, s viszonoztam a mosolyát.
– Te is, Jázmin!
Közelebb húzódott, megsimogatta a karom, majd a mellkasomra helyezte a kezét.
– Fantasztikus férfi vagy, Misi – jelentette ki, aztán megcsókolt.
Elégedettséggel töltött el, hogy egy sokkal fiatalabb lány ilyen véleménnyel van rólam.
Aktus után együtt zuhanyoztunk. Csókolóztunk, nevettünk, élveztük egymás testét.
Végignéztem, ahogy felöltözött. Ahogy felvette a bugyiját. A melltartóját. A farmernadrágját. A blúzát. A kabátját. Raktároztam a képkockákat az agyamban. Mikor végzett, mosolyogva felém fordult:
– Hazaviszel?
– Természetesen.
A kocsiban ülve nem igazán szóltunk egymáshoz. Ő időnként rám nézett, megfogta a kezemet, megsimította a combomat. Viszonzásképpen nekem csak egy félmosolyra telt.
A játszótérhez vittem, ahol korábban felvettem. Jázmin megköszönte a csodás délutánt, én pedig búcsúzóul megcsókoltam. Nem kérdezett semmit, mielőtt kinyitotta a kocsi ajtaját, csak halkan elköszönt:
– Szia.
– Szia – mondtam én is halkan, talán nem is hallotta.
A játszótéren vágott át a lakásuk felé. Nem nézett vissza. Ahogy távolodott tőlem az a mutatós fenék, úgy gondolkodtam el rajta, hogy milyen szép is lenne újra fiatalnak lenni. Annyi idősnek, mint amennyi Jázmin. De az már elmúlt.
A kormányra dőltem, hogy rendezzem a fejemben kavargó gondolatokat. Mikor úgy éreztem, készen állok, belenéztem a visszapillantó tükörbe, s bólintottam a saját arcképemnek. Ránéztem az órámra, és megállapítottam, hogy idő van. Ideje hazaindulnom a feleségemhez, és a kisfiamhoz.
Forrás: https://szextortenetek.hu/
Utolsó kommentek