Nagyon meleg nyári délután volt. Nem sok kedvem volt kimozdulni a jó hüvös szobából, de tudtam, hogy el kell mennem hozzá. Amióta megláttam, mindig tudtam, hogy egyszer az övé leszek. Úgy éreztem, eljött az idö. Felvettem a legszebb, virágmintás szoknyámat, és csipkés fehér…
Barátnőmmel, Mártival már évek óta együtt élünk. Dacára annak, hogy sokan féltettek minket mivel ő 8 évvel idősebb nálam. Most a 40-es évei második felében jár, rövid szőke haja van, szürke szemei és kissé telt alkata. Szexuális téren is az első pillanattól kezdve megvolt…
Hamupipöke a szegény kicsi árva, Kivel jól kibaszott gonosz mostohája. Összeöntötte a kását a lencsével, S míg a szomszéd úrfi tekerte öt éjjel, Szegény kis Pipöke addig válogatta, Lencsét a kásától külön tálba rakta. \ Szarok a lencsére\ - gondolta magába`, Aztán…
Az igazi nevét nem is tudtam, mert mindenki Greg nek szólította abban a baráti körben, amihez akkoriban tartoztam. Az egész a Balatonon történt, amikor levonultunk egy hétre campingezni, azután persze három hét lett belole. Greg volt a legjobb fej az összes fiú között. Nem csoda,…
Andi belopózott az egyik öltözöfülkébe, és magára zárta az ajtót. Gyorsan levette a bikinijét, és kiélvezte a teljes meztelenség izgalmas pillanatait. Halkan pihegett, mellkasa ütemesen mozgott, mellbimbói merevedtek, izmai megfeszültek a gondolattól, hogy egy idegen helyen van…
Húgom huszonkét éves és mivel egyetemista, pesten lakik. Elég nagy köztünk a korkülönbség, éppen tíz év. A vizsgaidöszak elött felhívott, hogy lejönne hozzám, mert pesten a koleszban nem tud készülni, anyánkhoz meg nem akar menni, mert összevesztek. Én, mivel nem rég…
Halihó ! én is azért írok mert van egy sztorim, nem is 1 amúgy, ami nem is kitalált, tényleg megtörtént velem. Az az igazság valamilyen szinten szexmániás vagyok, különösképp maszturbálni szeretek. (Mellesleg 20éves fiú vagyok.) Szóval 2004-05 telén nem 1x elöfordult hogy ahol…
Már régóta el szerettem volna mesélni, hogy a kollégiumi szobatársamon keresztül, hogy nyertem bepillantást a *8216 90-es években a magyar underground, extrém pornó világába, szóval, aki nagyon prüd vagy vegan, az ne olvasson tovább, mert kibaszott explicit tartalom következik!!!!!!…
Én azért írok mert van egy sztorim, nem is 1 amúgy, ami nem is kitalált, tényleg megtörtént velem. Az az igazság valamilyen szinten szexmániás vagyok, különösképp maszturbálni szeretek. (Mellesleg 22éves fiú vagyok.) Szóval most 2004-05 telén nem 1x elöfordult hogy ahol tanulok…
Valaha, az emlékek homályába veszö idökben, én is voltam fiatal. Nekem is felállt a farkam, ha kellett, ha nem. Ma már inkább csak kellene. No de félre a panasszal, búval, adózzunk a daliás idök emlékének. Egyik, talán legemlékezetesebb szerelmi élményem a második volt.…
Utolsó kommentek