Londonban a vonaton át kellett szállnom és elvonultam a mellékhelységbe, ahol aztán farok került a számba. Persze lehet, hogy több is?! Egy családhoz utaztam gyakorlatra, mert angol nyelvszakos tanári diplomát akartam szerezni. Főként vonattal utaztam és Londonban kellett…
A karbantartó srácot bármikor rá lehetett venni egy kis szex kalandra. A szeretőmmel most éppen a liftben izgultunk rá egymásra. Az első aktusunk után sok többi következett, mivel neki és nekem is kapcsolatom volt így csak a munkahelyen huncutkodhattunk... Persze többnyire csak…
Eltelt a nyár ,amely sexben bövelkedett , jött az ösz kitalálták mennyünk el túrázni .. összefutottunk melóban kérdeztem -túra ? mire ö oké :)) és nagy mosoly volt az arcán .. feliratkoztam én is a túrázók közé ,eljött a nap frankó popsira simuló melegítöalsó , pocit…
Zoli a karbantartó fiú, meg a barinőm nagyon kacsingattak egymásra. Én meg persze Robival estem a dughatnékba. Volt egy kis kalandozásunk négyesben a szexi játékban Mint aki jól végezte dolgát estére ledumáltam barinömmel akivel közös szobában voltunk hogy ,jó lenne összekapná…
Egy eldugott kis falu mellett van egy szinte felfedezetlen tavacska. Ott szoktam horgászni, és egyszer két csajt sodort az utamba a szél. Nem hagytam ki. Nagyon szeretek horgászni, s mivel alig van olyan halastó, amit ne lepnének el a horgászok, nagyon megörültem ennek a kis tónak. Egy…
Pénteki találkozásunkkor arra ösztönöztél, hogy kicsit bátrabban fedezzem fel a testem és hát maszti közben a popómat is kitágítottam kicsit.Péntek éjjel új területek és élvezetek felfedezésére ösztönöztél, amit így utólag is köszönök. : - ) Gondolom mondanom se kell,…
16 évesen még mindig nem volt szexben részünk, ezért Vikivel elhatároztuk, hogy kipróbáljuk egymással. Fiúkkal esélyünk sem volt, így maradt a leszbi kaland. Viki a legjobb barátnöm és én eléggé konzervatív nevelést kaptunk. És talán ennek tudható be az is, hogy mikor…
Nyári meleg este volt. Hazafelé kerékpároztam egy kisebb túra végeztével. Megpillantottam egy tavat, közelebb kerekeztem, és láttam,hogy elég tiszta a víz. Megálltam, és mivel sehol senki - gondoltam egyet - , levetköztem meztelenre, hogy megfürödjek a habokban, lemosva az út…
A munkahelyemen találkoztam vele először, ő vette el a szüzességem és vele volt az első édes hármas szexem is. Egy hideg őszi napon történt pár évvel ezelőtt. Még ma is tisztán emlékszem a gyönyörű élményre, amiről a legtöbb nő csak álmodik, én viszont átéltem. A…
Egy jóbarátom felhívott, én meg éppen készülődtem haza a hétvégére. Péntek volt, hulla voltam. Mégis barátom hangja beindított! Ő meg pajkos társam volt a játékban. Nehéz napom volt pénteken, hajtottam szünet nélkül a melóval, hogy befejezhessem. Jócskán elfáradtam, alig…
Utolsó kommentek