Ma csak ketten vagyunk együtt és egy kellemesnek ígérkező program vár ránk, egy kellemes Duna-parti séta és fürdőzés, egy olyan helyen ahol senki sem jár. Megérkeztünk a már előre kiszemelt partszakaszhoz, a kocsit az árnyékban hagyva, kihordunk mindent a legjobbnak ígérkező…
Hadd kérdezzek tőled valamit mondta, miközben elkezdte facsarni a paradicsomot. Mi a kedvenc kajád? A filet mignon válaszoltam azonnal, s a szám rögtön benedvesedett már a jól átsütött hús gondolatától is. De nem ennél minden egyes nap filet mignon-t, ugye? Persze, hogy nem…
Ő volt a második akivel vakrandit beszéltem meg, először Győrben találkoztunk, kávézgattunk, beszélgettünk, kimentünk a parkba és csókolóztunk, simogattam a pináját, de különösebb dolog nem történt. Megbeszéltük, hogy legközelebbi találkozásunk őnála lesz, Szlovákiába,…
14 évesen fiú létemre erotikus álmok voltak azok, amik gyakrabban előjöttek nekem, de nem bántam. Hiszen olyas valakiről álmodtam, amit akkor sem fogok feledni, ha öreg leszek. Az egyik szombat este, pontosan 21 órakor este felkeltem, hogy egy pohár vizet vigyek be a szobámba, magamnak.…
Lassan már egy fél éve voltunk együtt Csabával, s azt hittem, hogy már nem tud nekem meglepetést okozni, ám egy este mégis megtörtént. Kimerülten feküdtünk egymás mellett az ágyon, mikor váratlanul megszólalt. - Mi a véleményed a melegekről? - Semmi különös. - válaszoltam. -…
Az egész történet tavaly nyáron kezdődött, amikor a szüleim vettek egy medencét. Nagyon meleg volt az idő és miután összeraktuk a medencét feltöltöttük vízzel. A víz akkor még nagyon hideg volt nem is lehetett benne fürödni. Délután a szüleink elmentek egy barátjukhoz és…
Még házasságom előtt sokat vakrandiztam, tehát olyan csajokhoz, elvált asszonyokhoz utaztam akár több száz km-t, olyanokhoz akit nem is láttam még képen sem.
A teletexen chateltem egy zalaegerszegi csajjal, pár sms váltás után megbeszéltük, hogy randizunk, elutaztam hozzá, a…
Csak egy rövid gyors történést szeretnék elmondani . A Eurocenter klotyójában történt az eset . Lementem csövelni . Nem nagyon szoktak többen lenni , most is egy nagy darab , kissé kövérkés fickó állt a piszuár előtt , és brunzolt . Illetve nem is tudom mit csinált , mert…
18 éves lány vagyok. Nemrégen egy olyan különös dolog történt velem, amit muszáj megosztanom valakivel. Mivel a barátnőimnek nem merem elmondani, mert félek, hogy kinevetnek, ezért úgy döntöttem, hogy leírom. Az egész úgy kezdődött, hogy mikor suli után hazamentem, az apám…
A barátnőm teljesen odáig volt ,mert a férje már el akart válni tőle mert nem tudott gyereket csinálni neki és így gondolták hátha valamelyik olasz srác felcsinálja a feleségét és már meg is van a gyerek. Az asszony egyébként is rendszeresen csalta a férjét,hiszen a legtöbb…
Utolsó kommentek