Amikor hazaérkeztem a három lány a vízben pancssikált és onnan üdvözöltek engem. Az Anikó éppen bent volt a lakásban, én pedig hozzá siettem. Puszi után azt kérdezte, hogy kérek e kávét, mert éppen fözni akar magának is. Igen szerelmem kérek szépen én is kávét! Erre ö;…
Apámmal mentünk balcsira nyaralni és hát szar idő volt, így dumáltunk. Mesélte anno hogyan dugta meg a hugát, amitől felizgultam és magáéve kellett tegyen. Tizenhat éves, a koromat meghazudtolóan fejlett, szépnek és csinosnak mondott, vidéken élö másodikosztályos gimnazista…
Nagyon régen történt, 19 voltam,szakácsként dolgoztam egy balatoni étteremben. Egy újságban találtam a hirdetést,szállással teljes ellátással. Azt elfelejtették oda írni,hogy a szállás a másik faluban van,így minden reggel busszal át kell menni,hogy dolgozni tudjak.Szóval 2…
Tiniként mindig arról álmodoztam, hogy felnőtt nőként kezeljenek. Amikor pasim volt, még több pasi kellett. Így történt a tini álmom kipróbálása felnőttként is. Gyerek koromban kezdődött az egész ..pár házzal lejjebb lakott egy szomszéd család. Volt két fiú, az idősebb…
Fáradtan, szinte csoszogva vánszorgok ki az épületböl. Na, most aztán igazán úgy érzem magam, mint egy öregasszony Eszembe jut erröl az a két nappal ezelötti eset. Azóta többször is gondoltam arra az idegen férfira, aki nekem jött akkor az utcán és végül elhozott ide, a…
Barátnőmmel kicsit leugrottunk a Balcsira kikapcsolódni. Imádunk röplabdázni és hát a fiúkák izgulnak a röplabdás csajokra. Végül szex trióban végződött a kaland. Ez akkor történt, amikor pár barátnőmmel leugrottunk egy hosszú hétvégére a Balatonra, kempingbe. Az idő…
Nem akartam öt többé látni , legalábbis akkoriban azzal áltattam magam. Haragudtam rá, megsértett, megalázott. Megcsalt, és mégcsak nem is tagadta. Jobban szerettem volna, ha tiltakozik, mellébeszél, de nem, csak nézett rám és nem szólt semmit, majd fogta magát és elment, ott…
Elhatároztuk szeretömmel hogy ha esik ha fúj ,megpróbálunk elszabadulni ,vagyis én ugye mert nekem volt kapcsolatom...és végre csak ketten együtt töltünk egy hétvégét valami kellemes hangulatos helyen, távol a világ zajától ahol senki sem ismer bennünket. Otthon szokásomhoz…
Új város, új lakás, új élet. Új erotikus történet. A bútorok már tegnap a helyükre kerültek, de a szoba közepén még ott tornyosulnak a ruhákkal, könyvekkel, apróságokkal teli dobozok. - Jó lenne ma már ezen is túl lenni - intek feléjük. - Segítesz majd adogatni, ha…
Még csak 14 voltam, de már naponta többször masztiztam. Ballagás után unokatesóm nálunk aludt, aztán reggel elvette a szüzességem az eres farkával. Sziasztok, Gigi vagyok és elmesélem az első szexuális élményemet, amit átéltem. Kis városban laktunk akkor még 14 voltam, a…
Utolsó kommentek