Választanom kellett, hogy nevelőotthon vagy lesz egy gyámom. Nekem nem hiányzott a kóter, úgyhogy inkább szoptam. Haragudtam rá, megalázó dolgokat művelt velem. Élettársam lett, mióta kihozott a nevelőintézetből, bár hivatosan a gyámom. Talán ezért éreztem, hogy tartozom neki…
Férjem üzlettársa rámenős volt, ennek is köszönhető, hogy leszoptam, aztán seggbe is baszhatott. A férjem persze végig is nézte. A férjemnek és nekem volt egy vállalkozásunk. Felbéreltünk és összebarátkoztunk egy fiatal sráccal, hogy segítsen nekünk. Jó barát volt, munka…
tt a történet befejezése, hogy mutattam meg az Annának, hogy igenis a nőket szeretem, és hogy hogy vittem a fiatal testét a csúcsra. Ahogy egymás mellett feküdtünk, a tekintetünk egybeforrt. Közelebb akartam húzni, de ő ellenállt. Azt mondta látni akarja a táblát. Csak kis idő…
Anna azt mondta, hogy meleg vagyok. Bebizonyítottam neki, hogy nem. Sőt. Igenis gyengéd tudok lenni a lányokkal.Egy hatosztályos gimibe járunk pesten. Most kilencedikes vagyok. Néhány hete történ osztálykiránduláson. Kollégiumban szálltunk meg, hárman, négyen egy szobában.…
A csajmrol szól ahogy megcsalt,a szemem láttára csak ö nem tudott róla hogy látom...és mindez tegnap elött történt kezdjük onnan hogy a barátnömmel 1 éve vagyok eggyütt.Noéminek hivják,18 éves. hosszu derékig érö szöke haja van.181 cm magas,normál testalakatu,végul is sportol…
Unatkoztam otthon,így átmentem a pasimhoz aki a közelben lakott. Valljuk be a húsz centis faszával jól kielégített,és a nyelve is jól dolgozott. Nagyon unatkoztam otthon, szóval átmentem Ferihez a pasimhoz. ( Én 20, ő 22 éves). Mivel a közelben lakott,gyalog mentem,de így is 10 perc…
14 éves voltam és egy iskolai kiránduláson történt, hogy a véletlenek folytán összejöttem az idegenvezető csajjal. A kirándulás három napos volt, és 4-6 ágyas szobákban voltunk elszállásolva. Valahogy későn értem be a busztól és a szobák elosztásánál már nem jutott nekem…
Rendszeresen masztiztam nőkre gondolva, de egyik nap anyám és Laura is meglepett egy kis izgatással. Felébredtem, nyújtóztam egyet, majd a hátamra fordultam. Fontolgattam, hogy átfordulok a másik oldalamra, és tovább alszom, de eszembe jutott, hogy a suli véget ért erre a nyárra.…
Az itt leírt események részben a valóság, részben a fantázia szüleményei rólam és nővéremről, Juditról. Közös játékainkról, nemiségünk ébredezéséről szól, egy olyan kapcsolatról, mely tanulságul szolgálhat a pisiszex szerelmeseinek is. Ha zavar a nemi élet a…
Még kislány voltam amikor egy barátnőmnél aludtam. Addig nem nagyon törődtem a puncimon a szőrrel, aztán Csillával leszbiztünk és borotváltunk. Emlékszem, hogy az első szőrszálak a puncimon 13 éves korom körül jelentek meg. Mármint úgy értem, amelyek már igazi szőrszálnak…
Utolsó kommentek