Érdekes, hogy az emberben mennyi vágy lapul. És azok a csodás emlékek a nyárról... ...meg azok a szexuális játékok.Eljött egy öszi este, mely alkalmas arra, hogy kicsit megálljunk, leüljünk, élvezzük a természet szépségeit, és elgondolkodjunk mi is történt velünk mostanában.…
Osztálykirándulásnak indult, de Helgának a tanárnőmnek székrekedése volt, így hát segítettem neki megszüntetni és persze ő jó domina volt. Még suliba jártam olyan 15 éves lehettem, de már nagyon kívántam a szex-et. De sajnos a többi fiú hoz képest fejletlen voltam. Ezért a…
Két barátnőmmel Krisztivel és Rebivel elhatároztuk, hogy csinálunk nálam egy pizsamapartit, amiből pornó nézés, meg leszbizés lett. Lementünk a videotékába kivenni egy pornót, nem néztük meg miről szól, de az nem is volt gond. A szobában néztük, lányokról szólt és ők is…
Feleségem barátnőjéhez átugrottunk medence avatóra, aminek az lett a vége, hogy a házigazdát torkon lőttem, aminek a feleségem is örült, hiszen végignézte. A nyugati határszélen a hűség városában élünk, már jó pár éve. Az évek során a feleségemmel Andival sok emberrel…
A szomszédba új pár költözött, akik meg is hívtak a lakásavatójukra. Mást nem is hívtak át, és akkor még nem sejtettem, hogy préda vagyok a biszexuális játékukban. A szomszéd lány (Mona) nagyon tetszett már a beköltözéskor is. Vékony, szép mellű és kerek fenekű csaj…
Volt egy szép szemű pasi az irodaházban, aki a bugyimba látott és aztán egyik alkalommal segített megtalálnom önmagam. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyit jelenthet egy szempár vagy egy érzékien izgató száj.Nem ismertem, semmit se tudtam róla csak hogy hol dolgozik és hol száll…
Amikor hazaértem rajtakaptam a feleségem, meg a fiam és a lányom a hármas szexen, így aztán én is beszálltam hozzájuk. Karcsi vagyok, 38 éves és egy hihetetlen történetet szeretnék elmesélni. Feleségem Nikolett 35 éves elég ronda nő. Nem sokat ad a testére, ez látszik is rajta.…
Volt egy kis gond az egyik fogammal és elmentem a fogorvosomhoz, aki kellemes bestia volt. Minden tekintetben.
A hivatalos rendelés este hat óráig tartott. Fél hatkor már csak egyetlen beteg üldögélt a váróban, egy másik pedig éppen akkor jött ki a rendelőből, amikor én helyet…
Sok emlékezetes és feledhető szexuális élményem van, de van néhány amit szerintem soha nem fogok elfelejteni. Például anyám 45 éves barátnőjét aki elég dögös milf volt. 21 éves voltam, a vizsgaidőszakom többé kevésbé sikeresen befejeződött és előttem állt a nyár de mint…
A valóságban rejlő ösztönök,amiket megélni maga a csoda. Hagy raboljalak el, hogy élményem megosszam szavakkal:) Remélem izgalmasnak találod majd. Halkan kattan a zár mögöttem ahogy belöki az ajtót, azonnal hozzám lép és pillanatok alatt megszabadítjuk egymást a felesleges…
Utolsó kommentek