Meg jött a tavasz itt a szép idő, no meg itt a május is. Majálisra nem volt idén semmi programom, mivel kissé szét hullot a banda, családi program se volt tervben semmi, szóval itthon gépeztem, meg unatkoztam. Egy idő után ráuntam gondoltam kimegyek az udvarra napozni kicsit. Ahogy…
A történetünk nem kitaláció csak a neveket változtattuk meg. Sokéves házasok vagyunk nem lapos a szexuális életünk. Vannak külömbözö segéd eszközeink de a gyengéd kikötözést sem vetjük meg, mégis már régóta fantáziáltam azon , hogy a páromat több pasi kényezteti.…
Ezen az oldalon olvastam több nőnek is az írását mint Ribike-Titkárnőként, Laci-Erika Gruppen Baráttal Első Látásra. Ági- Kurvalettem Majd a Férjem Kurvája Lettem, és annak a folytatását, Lina-Üzenet Nélkül, és akkor határoztam el, hogy én is leírom az igaz történetemet.…
A történet, amit leírok tavaly ősszel esett meg. Kezdeném onnan, hogy Sopronból utaztunk Győrön át Zalaegerszegre tömegközlekedéssel. Egy áruház alkalmazottai vagyunk, és idegen áruházban kellett a két napos leltárban részt vennünk. Magamról annyit, hogy 21 éves, picit…
Feleségem unoka húgának az esküvőjén voltunk, a lakodalomba jobb oldalon ül a feleségem és a fiam baloldalt a feleségem húga ő több mint egy éve özvegy azóta nem volt férfivel. Ahogy telt az idő meg volt a vacsora egyre többet ittunk táncoltam a feleségemmel leültünk megint…
Én 25 éves fiu vagyok szeretek bulizni es újat kiprobálni A barátommmal Ferivel elmentunk braziliába a szuletésnapja alkalmábol. Egyik reggel nem tudtuk mit csináljunk es felmentunk a netre kalandok után keresgélni találtunk is egy nudista strand volt az en nagyon megorultem mert meg…
Én egy 23 éves magas barna szemu, fekete haju kigyurt (egy picit) férvi vagyok. Történetem a munkahelyemen zajlott ezen a nyáron. En egy irodai munkas cagyok de a zuhanyzás mindig kotelező nálun mert sokat cipekedunk meg sokszor leizadunk. En mindig késobb szoktam menni zuhanyozni mikor…
Tegnap este eljött hozzánk egy régebbi partnere a páromnak , nagyon jó faszi a páromnak tetszett az elmúlt alkalomkor is ahogy kielégítette minden formába őt , és örült , hogy újra itt van . A pasi csókolgatta a szép kis mellleit amit imád és ő fogta és élvezte ahogy szopja ,…
Szeretem a nyarat, mert a bugyi viselése nem az erősségem és ezt kis szoknyával szeretem párosítani. A reggeli buszjáratok szerencsére mindig tömve vannak, így lehet észrevétlenül másokhoz dörgölőzni. Soha nem számított nekem, hogy férfi vagy nő, fiatal vagy idős, mindenkire…
Olga néninek hívták a magántanáromat, akinek még a 90-es években sikeres egyetemi felvételim köszönhetem. Szülővárosom campusának társadalomtudományi tanszékén dolgozott kutatóként, és emellett felvételire felkészítést is vállalt. Két éven át hetente kétszer kedd és…
Utolsó kommentek