A történet ott kezdődik, hogy szakközépben nagyon rosszul ment a matek, és állandóan bukásra álltam belőle. Egyik osztálytársam aki már általánosban osztálytársam volt mondta, hogy őt korepetálja a volt alsós tanárnőnk. Mondta megkérdezi, hogy engem is korrepetálna-e.…
Mindig is kedveltem az idősebb nőket, főként az aktuális barátnőim anyukáját. Történt egyszer, hogy barátnőméknél aludtam. Nem először, de ez volt a legemlékezetesebb. A barátnőm, egy fiatal, csinos, hosszú barna hajú lány volt, kevés tapasztalattal. Az anyja egy érett,…
Alig léptünk ki az étteremből, máris követni kezdtek, egy sovány, magas pasas szegődött a nyomunkba. Belekaroltam Fasztalicska-be hogy kicsit gyorsabb tempóra ösztönözzem, de magassarkúban volt, alig tudott lépést tartani velem. Elkerülhetetlen volt a harc, a mélygarázsban sor is…
Nikinek hívnak, és a történet, amit elmesélek velem, és az öcsémmel, Zolival esett meg. Tizennyolc éves voltam, az öcsém tizenhat, és nem volt még állandó fiúm. Egy gimnáziumba jártunk a testvéremmel, és februárban kaptunk egy hét síszünetet. Mivel nem volt felszerelésünk,…
Gazdag családban élek, és az egyik nyáron elmentünk Olaszországba, a tengerpartra, három hétre. Borzalmasan forró volt a levegő már az úton is. Egy nagyon kényelmes terepjárónk van, még a klíma is gyengélkedett az aszfaltcsík által visszavert 45 - 50.C - os hőtől. Anyu, apu, a…
33 éves heteroszexuális fiú vagyok. Vagyis eddig annak tartottam magam. Most már nem igazán tudom hová is soroljam magam. Az elmúlt hétvégén ugyanis történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életemet. Már évek óta fantáziáltam arról, hogy milyen is lehet egy férfivel…
Házasságkötésünk után évekig igen szerény anyagi körülmények között éltünk Karcsital, a férjemmel. Anyagi gondjainkat csak fokozta, hogy gyors egymásutánban két gyerekünk született, akik miatt otthon maradtam, és csak Karcsi keresetére számíthattunk. Nyolc évvel ezelőtt…
Edittel 17 éves korában ismerkedtem meg. Nagyon hamar sikerült rávennem őt a szeretkezésre. Egyedül a szopást nem kívánta kipróbálni rajtam. Amikor sikerült őt szelíden rábeszélni lelkesen látott a feladathoz. Nem tehetek róla, de ekkor felnevettem, mert a fogai nagyon…
Gábor vagyok. A most következő történet velem történt meg,tehát a leghitelesebb forrásból ismerkedhettek meg vele. Még mielőtt rátérnék, engetessék meg nekem egy gondolat arról, hogy mit jelent számomra a szex. Számomra az igazi szex az amikor egy férfi és egy nő jól érzik…
A történet a múlt év végén esett meg velem. Egy hétköznap délután jöttem haza az egyetemről, szokás szerint felszálltam a villamosra. Találtam magamnak helyet, leültem és elkezdtem olvasni az egyik napilapot. Teljesen belefeledkeztem az újság olvasásába, nem is figyeltem arra,…
Utolsó kommentek