A hivatalos rendelés este hat óráig tartott. Fél hatkor már csak egyetlen beteg üldögélt a váróban, egy másik pedig éppen akkor jött ki a rendelőből, amikor én helyet foglaltam a hófehérre mázolt, műbőrrel bevont kanapén. Csak félig kidugott fejjel szólította a következő…
Sasvári Alexandra Nikolett mindig is egy vad csaj volt. Még gimiből ismertem. Egy ideig mögötte ültem matek órán, és abban a félévben majdnem megbuktam, pedig amúgy sosem volt gondom a matekkal. Csak kissé nehéz volt a táblára összpontosítani, mikor helyette Sasvári Alexandra…
Már jó ideje munkanélküli voltam a férjemmel együtt. Volt még egy kis tartalék pénzünk,de már kezdett elfogyni. Albérletben laktunk,az autón hitel,munka nem nagyon volt kilátásban. Hozzá tartozik a történethez,hogy a férjemmel egy szex partin ismerkedtem meg,és még azután is…
Theodor van Minden holland ruha-nagykereskedő kéjesen nyújtózkodott, miközben kinézett a hotel ablakán az egyre jobban szürkülő világra. Eltökélt célja volt, hogy a magyar lányokról, - a szépségükről és ügyességükről, - melyről olyan sokat hallott, - személyesen is…
Fiatal, eléggé csinos fodrásznő vagyok, aki egy fővárosi szalonban dolgozik. Nagyon sok olyan vendégünk van, aki beindítja a fantáziámat, azonban az esetek nagy részében ők meg is maradnak a fantáziám részeként. Volt azonban egy 25 év körüli fickó, aki rendesen elintézett…
Az egyik legemlékezetesebb emlékem, amit valaha átéltem az olyan izgalmas, hogy úgy érzem, le kell írjam, meg kell örökítsem. Én a deszantosoknál vagyok szanitéc. Egyik repülőtéren állomásozok, és ebből következik, hogy szinte megőrülök. Naphosszat látnom kell ezeket a…
Katit (nevezzük így) riporterként ismertem meg. A konkurens napilapnál dolgozik és átkozottul jól néz ki. Sajtóértekezleteken gyakorta összefutottunk, s ha időnk engedte szakmai dolgokról beszélgettünk, pletykálkodtunk, híreket cseréltünk. Egyszer feltűnően merész kivágású…
Egy nyári reggelen Linda és Kate egy alacsony asztalkánál ültek és a szomszédokról szóló pletykákat, és helyi híreket vitatták meg. Férjeik elmentek golfozni, Kate és Linda pedig összejöttek egy kis csevelyre, vásárlásra. Mindkettőjükön rövidnadrág volt, könnyű blúzzal,…
Kettesben a lányommal elutaztunk télen Kenyába, mert melegre és napsütésre vágytunk. Sem a férjem, sem a barátom nem tudott velünk jönni, mert sok munkájuk volt. Két hétre fizettem be egy utazási irodánál, teljes ellátásra egy 5 csillagos szuper szállodába, közvetlenül az…
Körülbelül egy éve voltam nos. Volt egy kis lakásunk Budán, és boldogan éltem a feleségemmel. A szexszel soha nem volt semmilyen problémánk, úgy is mondhatnám jókat kúrtunk. Hetente 4,5-szer. Szerettem ot soha nem jutott eszembe hogy megcsaljam.Aztán egyszer csak azzal az ötlettel…
Utolsó kommentek