Be kell vallanom, hogy ahogy a véleményeket olvastam- valószínűleg nem fog tetszeni egyeseknek a történetem, de nekem egy felejthetetlen, egyszeri és megismételhetetlen (legalábbis eddig) élmény, amit meg kell osztanom Veletek. Nagyon szertem az aerobikot, több éve járok a xvx-i…
Mikor megtörés a hivatalos eljegyzés utána napokig csak csókolóztunk és simogattam a melleit és a fenekét is. Mit akarsz. Szeretnélek végre szeretni és azt akarom,hogy szeretkezzünk egy nagyot,mert szeretném látni az a szép testet amid van. Ezért hoztál ide a víz mellé. Elkezdett…
Egyszer kedvem támadt hirtelen sexelni valakivel akit némileg ismerek.Ráírtam:Hogy vagy?A válasz is megvolt!Csupa pár perc volt az egész,akár a tornádó!Beléptem az ajtón,levette a táskám és egy csók,bevezetett a kéj szobába és lenyomott a farkához és számba vettem,el volt…
Végre vége a vizsga időszaknak, újra vannak egyetemi bulik. Egyik barátom javasolta, hogy a TK-n érdemes felvenni az úszást a mi tesink helyett, mert ott már a félév elején leigazoljak az indexbe a félévet. Azt utána ha van kedve az embernek, akkor jár. Szogi egyik ismerőse sem…
Editnek hívták. 42 éves özvegy, igazi nagybetűs NŐ volt. Félhosszú vörös haja volt, kis cickói, de engem elvarázsolt. Edittel az első munkahelyemen találkoztam először. Ő volt a főnök titkárnője. A melóhelyen én voltam a legfiatalabb srác. Edit mindig azt mondta, hogy…
Az elmúlt 10 évben nagyon eltávolodtam egy édes, ártatlan, szélsőségesen naiv 18 évtől és a szentírást betartó emberektől, kivéve Niki nagynénémtől, a legjobb fasszopótól és kézimunkástól a világon. Elhagytam otthonomat 18 évesen, mikor egy dél-kaliforniai egyetemre…
A történet 17 éves koromban esett meg velem,/27 éve/ a nyári szünetben. Egy barátom szülei szert tettek egy videómagnóra, ami akkor,80as évek végefelé-igencsak ritkaságnak számított még. Egyszer szólt a haver,hogy menjünk hozzájuk videózni,talált otthon szexfilmet. Mi sem kell…
Még 10. Osztályban történt 16 éves voltam..épp mentem haza az évnyitóról mikor megláttam az unokahugomat a barátnőjével akiről a vak is megmondta hogy baszottul bejöttem neki,de csúnya lány volt,viszont láttam azt is hogy oltári nagy ribanc es azt gondoltam arra hogy le…
Ilyen nincs! Volt már egy-két lusta nőm... De ez a csúcs! Itt pumpálom, vagy fél órája. Csak fekszik szétdobott kézzel-lábbal. Egy mozdulatot, egy hangot nem tudtam belőle kicsiholni! Mintha egy parasztdunyhát kefélnék... Pedig egész másként indult a mai este! Az a kis fekete…
Egyetemistaként egy középkorú férfinél vállaltam heti pár órában bejárónői munkát. A férfi elég rendszerető volt, vigyázott a rendre, igy általában nem is volt sok dolgom. Legtöbbször elmosogattam, ha volt mosatlan, kivasaltam az ingeit, ennyi..Elég hamar összebarátkoztunk.…
Utolsó kommentek