Társkeresőn hívot meg egy 60-as faszi, hogy nem lenne e kedvem négy faszival baszni egy este a munkásszállón. Hát nem mondtam nemet. Egy netes társkeresön regisztráltam, kizárólag szexkapcsit keresve, mikor is egy 60 körüli ffi írt, hogy épp szülinapot ünnepel 3 barátjával egy…
Forró nyári reggel volt, ugyan úgy a vekker csörgésére riadtam mint minden más napon, és ugyan abba a vacak suliba kellett bemenni. 15 éves voltam. A történetemhez szükséges tudni hogy vak vagyok. Nos tehát amint elindultam a megszokott útvonalon nem tudtam hogy feltúrták az utat…
Egyik téli este Petivel és Ágival piáltunk és összeszedtük Esztert, a falu kurváját, akiben több fasz járt már, mint levegő. Ráadásul szeretett szopni is. Téli este volt épp a parkban piáztunk Petivel, Ágival, és a kocsmában összeszedtem egy rihát, valami Eszternek hívták,…
Sosem szoptam le senkit, de amikor rákattantam a pornófilmekre, egyre inkább vágytam a mélytorkozásra és a lenyelésre. Helló, én egy 39 éves, nem túl szép nő vagyok. Nem vagyok férjnél, és nincs barátom sem. Néhány hónapja munka nélkül maradtam. Nagyon unatkoztam otthon,…
Még 15 éves srác voltam mikor elöször más verte ki a faszomat és én az övét. Egyik osztálytársam rokonával kezdődött a dolog. Egy fürdöben kezdödöt az egész, egyedül voltam egy termál fürdöben ültem a medence patkáján és oda jöt hozzám az egyik osztálytársam…
Ballagási bulin alig sikerült levakarnom csajról az anyját a kis Noémike meg teljesen kanos volt. Nem sokat kellett győzködni, hogy bevegye a faszomat. 16 éves srác vagyok és most leirom egy fantasztikus élményem. Nem rég történt ballagási bulin voltam és volt ott egy csaj meg az…
A srác akinek már jó ideje nem tudtunk fizetni felhívott, hogy feleségemmel látogassuk meg. A végén mindketten szoptunk rendesen. A történetünk egy kölcsönnel kezdődik, amit én vettem fel de a nagyját a nejemen hajtották be. Be kell vallanom utólag mindig felizgat, ha rá gondolok.…
Az én kis sógornőmet már régen kinéztem magamnak. Olyan baszni való kis segge volt. Egy beszélgetés aztán análozásban, majd mellbe dugásban végződött. Mindig is meg akartam dugni sógornőmet mert nagyon dögös kis nő! Kerek popsi nagy mellek csodás test tökéletes nő de soha…
Nem úgy alakultak a dokgok. Durva nap volt erőszakos. Kriszti járt pórul, de tanulságos kis történet, hogy két leszbi hová nem jut. Tinédzsereknek sem nevezném őket.
Ezt a történetet nem én éltem át, hanem a barátnőm. Az iskolából hazafele 2 leszbi csaj "barátkozott" vele.…
A férjemmel egy szex partin ismerkedtem meg,és még azután is jártunk, egy darabig hogy összeházasodtunk,de már egy ideje nem jártunk össze kefélni sem. Pedig a pinám kívánta a faszt Szerettem a csoportos szexet,több férfival egyszerre,és az is nagyon felizgatott ha a férjemet…
Utolsó kommentek