Amikor az asszony szervezni kezdte a kirándulást egy baráti házaspárral még nem gondoltam, hogy ebből bizony párcsere lesz és egymás asszonyait kúrogatjuk majd. Pár évvel ezelőtt elmentünk egy házaspárral kirándulni, de nem csak négyen mentünk hanem vittünk magunkkal egy csoport…
Négy hónapos gyerekkel ott álltam egy lakás újrafestés közepén. Morogtam, pedig a végén ez biztosította, hogy szoptatós anyaként is mindig megkeféltek. Még alig voltunk házasok amikor az apósom megtudta,hogy gyerekünk lesz ezért úgy intézte, hogy vett egy lakást nekünk. Mikor…
Az első meleg kalandom egy nyáron esett meg velem 15-16 éves koromban egy barátomnál. Nem sok szórakozási lehetőség volt, így mi fiúk végül játszadoztunk egymással. Egyik nyáron történt velem az eset amiről most írok. 15-16 évesek lehettünk. Barátomnál múlattuk az időt a…
Általában nem adom magam könnyen és az első pár randin semmi nem történik. Mégis a srác annyira pimasz ajánlatot tett, hogy nem bírtam ellenálni. A történet fél éve történt az egyik randim után. A sráccal egy jó sétálós beszélgetős délután után elmentünk hozzájuk, azt…
A barátnőmékhez rendszeresen jártam át. Filmeztünk, dumáltunk és elvoltunk egymással. Aztán egy péntek este a barátnőm elaludt, engem meg kinyalt a pasija. A nevem Ibi (Ibolya). Egyik péntek este át mentem barátnőmékhez filmet nézni. Mikor odaértem minden ki volt készítve film,…
Amikor kevés pénzünk volt pénzért baszattam a feleségem, aztán idővel teljesen átállt a kurválkodásra és fűvel-fával kefélt jó pénzért. Bár a lány akit feleséül vettem, már több mint 14 éve már nem volt szűz saját bevallása szerint és több ezer férfival és nővel…
Ami a hivatásom azt a nászúton sem bírtam félredobni. Megszoktam, hogy napi tízszer baszok. Mindegy, hogy kivel csak nagy farka legyen. Jó pár évvel ezelőtt tizennégy évi keresgélés és kurválkodás után férjhez mentem egy sráchoz aki belém volt zúgva én meg örültem neki, mert…
Lehunytam a szemem, élveztem, ahogy a szellő lágyan simogatja a majdnem meztelen testemet, csupán egy vörös fehérnemű volt rajtam. Csak álltam a sötét szobában a nyitott teraszajtónál, s néztem a ház előtt álló lámpák fényét. A meleg tavaszi szellő játékosan lengette a…
Nekem az iskola feszességéről mindig eszembe jutnak a tiltott játékok és rám jön a maszturbálhatnék. Már nem egyszer kaptak el, de most nem hagytam abba. Tüzes homlokomról folyt végig gyöngyöző nyakamra, s duzzadó keblem végül gátat képezve fogta fel az izzadságcseppeket.…
A tüzes kis feleségem a bolgár nyaralásunkon fanyalodott nőre, én meg a nő férjével éltem ki biszex hajlamaimat. Pár éve elmentünk Bulgáriába nyaralni. A feleségem még lánykorában járt ott három fiúval kempingeztek és közben a kempingben saját elmondása alapján másokkal…
Utolsó kommentek