Férjem üzlettársa rámenős volt, ennek is köszönhető, hogy leszoptam, aztán seggbe is baszhatott. A férjem persze végig is nézte. A férjemnek és nekem volt egy vállalkozásunk. Felbéreltünk és összebarátkoztunk egy fiatal sráccal, hogy segítsen nekünk. Jó barát volt, munka…
tt a történet befejezése, hogy mutattam meg az Annának, hogy igenis a nőket szeretem, és hogy hogy vittem a fiatal testét a csúcsra. Ahogy egymás mellett feküdtünk, a tekintetünk egybeforrt. Közelebb akartam húzni, de ő ellenállt. Azt mondta látni akarja a táblát. Csak kis idő…
Anna azt mondta, hogy meleg vagyok. Bebizonyítottam neki, hogy nem. Sőt. Igenis gyengéd tudok lenni a lányokkal.Egy hatosztályos gimibe járunk pesten. Most kilencedikes vagyok. Néhány hete történ osztálykiránduláson. Kollégiumban szálltunk meg, hárman, négyen egy szobában.…
A csajmrol szól ahogy megcsalt,a szemem láttára csak ö nem tudott róla hogy látom...és mindez tegnap elött történt kezdjük onnan hogy a barátnömmel 1 éve vagyok eggyütt.Noéminek hivják,18 éves. hosszu derékig érö szöke haja van.181 cm magas,normál testalakatu,végul is sportol…
Unatkoztam otthon,így átmentem a pasimhoz aki a közelben lakott. Valljuk be a húsz centis faszával jól kielégített,és a nyelve is jól dolgozott. Nagyon unatkoztam otthon, szóval átmentem Ferihez a pasimhoz. ( Én 20, ő 22 éves). Mivel a közelben lakott,gyalog mentem,de így is 10 perc…
14 éves voltam és egy iskolai kiránduláson történt, hogy a véletlenek folytán összejöttem az idegenvezető csajjal. A kirándulás három napos volt, és 4-6 ágyas szobákban voltunk elszállásolva. Valahogy későn értem be a busztól és a szobák elosztásánál már nem jutott nekem…
Rendszeresen masztiztam nőkre gondolva, de egyik nap anyám és Laura is meglepett egy kis izgatással. Felébredtem, nyújtóztam egyet, majd a hátamra fordultam. Fontolgattam, hogy átfordulok a másik oldalamra, és tovább alszom, de eszembe jutott, hogy a suli véget ért erre a nyárra.…
Az itt leírt események részben a valóság, részben a fantázia szüleményei rólam és nővéremről, Juditról. Közös játékainkról, nemiségünk ébredezéséről szól, egy olyan kapcsolatról, mely tanulságul szolgálhat a pisiszex szerelmeseinek is. Ha zavar a nemi élet a…
Még kislány voltam amikor egy barátnőmnél aludtam. Addig nem nagyon törődtem a puncimon a szőrrel, aztán Csillával leszbiztünk és borotváltunk. Emlékszem, hogy az első szőrszálak a puncimon 13 éves korom körül jelentek meg. Mármint úgy értem, amelyek már igazi szőrszálnak…
Elsőre nem gondoltam, hogy transzvesztita. Átlagos csajnak tűnt, aki nagyon simulékony. Még szex közben sem vettem észre, amíg hátulról be nem hatolt. Sportolóként jártam tájföldön, az edzések után unatkoztam. Így aztán kimozdultam. Joanne-t egy bárban szedtem össze a vékony…
Utolsó kommentek