1995 nyarán történt (15 és fél éves voltam, még szűz) eljött a vakáció és 10 napra anyukám hugához, a Velencei tó mellé adtak le szüleim nyaralni. Szerettem oda járni, mert nagynéném semmit sem tiltott és lettek ott is barátaim. Marika gyönyörű 35 éves egyedülálló hölgy…
Gimiben történt ez a dolog. Pár hét volt a suliból, és már nagyon untam. Főleg a testnevelés órát. Két óra volt egyben tartva, szünet nélkül, ezért korábban mehetünk haza. Mivel én nem mentem be órára ezért kint üldögéltem a terem előtt, és vártam hogy vége legyen.…
16 voltam akkoriban amikor a dolog történt. Apám és a nevelőanyám 9 éve jöttek össze egymással. Ekkor ismertem meg a két újdonsült mostohabátyámat is Tamást és Dánielt is. Mindig is testvérekre vágytam amióta csak az eszemet tudom szóval nagyon örültem. Mindig is nagyon…
1995 nyarán történt (15 és fél éves voltam, még szűz) eljött a vakáció és 10 napra anyukám hugához, a Velencei tó mellé adtak le szüleim nyaralni. Szerettem oda járni, mert nagynéném semmit sem tiltott és lettek ott is barátaim. Marika gyönyörű 35 éves egyedülálló hölgy…
Gimiben történt ez a dolog. Pár hét volt a suliból, és már nagyon untam. Főleg a testnevelés órát. Két óra volt egyben tartva, szünet nélkül, ezért korábban mehetünk haza. Mivel én nem mentem be órára ezért kint üldögéltem a terem előtt, és vártam hogy vége legyen.…
Sziaztok Feri vagyok 30 éves a csajom Niki 22 éves. Márkét éve együtt voltunk és hát vágytam valami újra Nikivel és a szexel kapcsolatban. Mielőtt össze jöttünk egyik jóbarátomnak írogatott mert össze akart vele jönni ő volt pisti barátom. Ezt niki eltitkolta előlem de pisti…
Sziasztok! Most egy történetet akarok elmesélni arról, hogy milyen naívak az emberek. Nos, remélem engedélyezik, hogy kiírjam, mert erről az oldalról akarok írni. Nos úgy vettem észre, hogy néhány történet kamu. És hogy ezt miért nektek írom? Nos azért, mert nem kell mindent…
Ez a történet amit elmesélek nektek, 3 évvel ezelőtt történt meg velem. Sosem felejtem el azt az estét. Roland a nevem. A történet az, hogy elmentünk a nyaralni Balatonra. Nos én, anyu meg a mostohaapám a nővérem, a húgom.A bátyám nem tudott jönni velünk. Emlékszem, hogy…
Volt egy barátnőm akit hívjunk most csak Evelinnek. Evelinnek nagyon kicsi kezei voltak. Volt egy olyan szokásunk hogy boxerben csináltuk. Egyszer ültem az ágyon majd Evelin egy cicagatyában megjelent. Nagyon jó segge volt. Fehér boxer volt rajtam amiben a 19 centis farkam nagyon…
Sok évvel ezelőtt történt. Miután megnyertük a popsi és modell versenyt,ahol én lettem a második és a dobogós lányokkal beültünk a verseny után egy taxiba és még nem tudtuk,hogy nagy élménybe lesz részünk. Én azóta is nagyon adok magamra és akkor úgy néztünk ki ,mintha a…
Utolsó kommentek